Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

Feljegyzések a pelenkázó mellől 7. - Tréning

2017.09.30. 00:52 | törökmonika | Szólj hozzá!

img_4516_1.JPG

 

Fura nap volt ez, tele tökéletesen értelmezhetetlen dolgokkal (vagy csak én vagyok már fáradt kicsit).
Csodapasi átvirrasztotta az éjszakát, hogy tudjak aludni egy kicsit, aztán elindultam félkómában a fodrászhoz. Menet közben eszembe jutott, hogy nincs nálam kápé, megálltam a bankautomatánál, udvariasan beütöttem a PIN-kódomat, gondosan eltettem a bankkártyámat, aztán mentem a kés alá, ahol rájöttem, hogy nem emlékszem a mozdulatra, hogy elhoztam volna az ATM-ből a pénzt. Talán azért, mert nem tettem.

Kissé később benyitott egy hölgy az ajtón - akkor már szépre voltam stuccolva -, hogy mennyire nézném őt bolondnak, ha most odaadná azt a bankjegyet, amit ott hagytam...
Szó nélkül a nyakába ugrottam és megmutattam neki az ikreket, hogy ezért vagyok a szokásosnál is bolondabb - mert én vagyok, nem ő.

Csodapasi felszerelt egy ikerhintát, amit ajándékba kaptunk Nináéktól, zseniális találmány, bár Adél még hajlamos kiesni belőle, ha nem figyelünk.

Szárítottam a dedeket egy darabig a napon, közben az ember mindenféle lampionokkal és cuki oroszlánokkal borította be a gyerekszobát - a kölykök tojtak rá, átaludták az egész napot. Ilyen hatással van a napfény...

Éreztem én, hogy ebből baj lesz, de legalább lett is.

Másfél órája fogadásokat kötök magammal, hány lépésnyire lehet eltávolodni a sasfészektől üvöltés nélkül. Eddig az öt volt a legnagyobb természetes szám.

Aztán bedühödtem, kivágtam őket a nappali közepére, hogy márpedig én akkor is megnézem ezt a holokausztos filmet, ti meg üvöltsetek kedvetekre - és akkor Dani összekiflizett Adéllal és pár perc csönd volt. Persze nem a végeössz jelenetnél, mert akkor üvöltés.

Szerencsére tudok szájról olvasni idegen nyelven is, tehát megvolt a katarzis is, a stáblista is.

Mert a művészfilm az szent. Pisilni bárki tud bármikor, de ha jó film megy, akkor csönd legyen. (Persze nincs.)

Adél nagyon rafkós, de bennem emberére talált - ő először próbál anyukát nevelni, nekem viszont már van három lányom... Akik közül az egyik három (!) éven keresztül próbált engem megtörni. Neki se jött össze. Dániel mindeközben - Adél sakálüvöltésétől öt centire - karját szétdobva békésen alszik.

És én még csak csendesen mondom neki, hogy úgy fog járni, mint a farkast kiáltó fiú, ha folyamatosan ordt éjjel 11-től hajnali 6-ig. Konkrétan már most sem érdekel külnösebben senkit. Na jó, engem egy kicsit...

Persze Dani sem téveszt meg, mert van énnekem már fiam, tudom, hogy milyen kis cukimukiknak tettetik magukat, aztán csak jussanak hozzá a szerszámkészletedhez egyszer... Aztán meg majd hozzák haza a csajokat...

Biztos van a netes közösségi oldalakon is élet, de baromira nem érdekel :)

 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr4512912513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.