Panaszkodtam, hogy összehangoltan lépcsőzik el az ikrek a támadásaikat - mára ez a gondolat átváltott csodálatba. Ezek hihetetlenek. Köszönöm, hogy a segédszemélyzet lehetek mellettük, hozom a cumit, ma is sokat tanultam.
Elmentem ma a fodrászhoz, hogy csináljon valamit a fejemmel, mondta, hogy még duzzog, mert múltkor is mondtam, hogy megyek és nem mentem. Mondtam, hogy jó okom volt rá, innentől másfél órát dumáltunk, míg a teljesen ártatlan fültanúk békésen pácolódtak a hajfestékeik és dauer-csavaróik alatt. Elnézést kérek tőlük, de ki a rosseb ne mesélné el, hogy a két baba miatt nem teljesen mindegy, mikor tudná leborotválni a fejem.
Egyszer csak kikukkantott a csavarók alól az egyik nő, szélesen rámvigyorgott és kérdezte, megismerem-e. Őszintén szólva én senkit nem ismerek meg alapból, de speciel az első négy gyerekem iskolaigazgatónőjét, aki bitang jó fej, azt igen. Innentől még húsz perc trécselés folyt, elképzelésem nincs, mi lett az ártatlan áldozatokkal a dauer alatt...
Meanwhile Adél és Dániel az elmúlt két éjszaka megpróbáltatásait alaposan kifeküdte, konkrétan egyáltalán nem voltak ébren napközben.
Én ezt alapvetően úgy támogatnám, én is vámpír-üzemmódban élek, mióta tehetem, teljesen hülyeség nappal ébren lenni. Soha nem is haragudtam egyetlen gyerekemre se, ha hasonlóképpen gondolta. Hát jó, a világ kicsit próbál szívatni a hivatali nyitvatartásokkal, óvodai, iskolai menetrendekkel, de lényegét tekintve sokkal klasszabb éjszaka ébren lenni, mert kevesebb az ember és így kevesebb a konfliktus.
Közben megérkezett két igencsak jó barátnőm babanézőbe, gondosan eligazították az ártatlannak tűnő ikreken a takarót, aztán kiültünk a kertbe röhögni, és mondták, hogy ilyen csöndes gyerekeket még nem láttak.
Azt a sátáni kacajt, ami akkor belőlem kitört...
Tizenegy felé elszabadult a pokol, most még csak fél három van, de jól tartja magát az ügy.
Két rohangálás között az ember beleveti magát a számítógépébe meg a közösségi médiába és meglepetéssel észleli ismét, hogy vannak monomániásak. Az egyik botkázik, a másik gyurcsányozik, sokan orbánoznak (nem elgen, feleim! Nem elegen!), aztán van pár arc, aki nem tud lelazulni a szaros pelenkáinkról, még mindig ott kaffog, hogy egyáltalán én hogyan mertem, miként mertem, de legfőképpen, hogy miért nem kötöttem az orrára mindenkinek, és legfőképpen, hogy pfuj, mert csak.
Ha jó fej amerikai bíró lennék - nyilván van neki neve is, gyakran látni a neten, hogy vicces és tökéletesen adekvát ítéleteket hoz -, arra ítélném ezeket az acsarkodókat, hogy csinálják már meg a srácok kajáját meg teáját és vigyék ki a szaros pelenkákat nálunk egy hétig. Ja, és szaladgáljanak kettővl a hónuk alatt egész éjjel.
Bár azt hiszem, most ez kissé erős bibliai átok volt.
Be kell valljam, én baromira élvezem a helyzetet, egyrészt látom magamon, ahogy szaladnak le a kilók és az évek, másrészt állati helyes tanítványok hívnak fel, főiskolai kollegák állnak sorban a kapuban (csengő nincs, sose volt, nehogy valaki becsöngessen), de a legjobban azt élvezem, ahogy nézegetem ennek a két krumplinudlinak az arckifejezését, és látom, hogyan értenek meg egyre többet a világból.
Adélt ma rá tudtam beszélni röpke másfél óra alatt, hogy az ujjam helyett a takaró szélét szorongassa, mert az nem lesz ideges egy idő után, Daninak megmutattam egy állati szuper repülő tehenet, azóta azon tűnődik (ő ilyen tűnődős fickónak látszik), igen, még így fél háromkor is azon gondolkodik, hogyan lehet egy tehénnek szárnya.
Közben szorgalmasan pisilnek, kakálnak, esznek és ordítanak, szóval business as usual.
Az persze kicsit elgondolkodtat, hogy a három nagylányom mekkora elánnal veti bele magát a gyereknevelésbe - én úgy érzem, az unokáim nem lesznek sokkal fiatalabbak a legfrissebb gyerekeimnél. Nem tudom nem látni az elhatározást a szemükben.
Na és?
Aki eleget olvasott, és még emlékszik is rá, annak talán dereng, hogy a mostanában sokat idézett régi szép időkben mindig volt olyan nagycsalád, ahova illetlenül későn még születtek kistesók.
Ennél a pontnál óhatatlanul elröhögöm magam, mert eszembe jut a klasszikus vicc, hogy minden tisztességes nagycsaládban van egy vöröshajú gyerek :)
You may say I'm a dreamer...
