Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • nana41: Az én nagylányom és a legifjabb gyermekem között 20 év korkülönbség van. És nagyon örülök a nagy u... (2017.09.21. 17:37) Feljegyzések a pelenkázó mellől 1.
  • talalom: Ennél már csak az a gézanéni, bözsibácsi a jobb, akinek, ha azt mondod "2x2=4", közli: nekem az a ... (2017.09.11. 10:19) Az ember alapvetően udvarias...
  • talalom: Duplaxiiii!Nekem jobb módszerem van a zugárusok ellen - semmi kutya, fegyver, fenyegetőzés: megkö... (2017.08.25. 11:24) A bionáci
  • Dzsungelnyúl: Minden szavaddal egyetértek, Mónika. Jókai Anna a Tartozik és követel-le indult, abban még volt ... (2017.08.01. 11:16) Nekrológ - Jókai Anna
  • talalom: @jó az arab gyerekeknek mert homokozhatnak: Legyen egy jó napja. Az a légy pont úgy zümmög a nyito... (2017.07.10. 16:42) Legyünk

Az öreg Pfaff

2017.04.08. 23:48 | törökmonika | 3 komment

antik-pfaff-varrogep_21457532096.jpg

 

Amikor anyám úgy döntött a hatodik kerületben, hogy hagyja a csodába a Zeneakadémiát és a zongorát, inkább odaköltözik apámékhoz, egy életre szóló döntést hozott, mert bármilyen pici és vékony nő volt, annál határozottabb.

Varrónőnek állt. Végülis a kézügyessége megvolt hozzá - egész addigi életét azzal töltötte, hogy különböző hangszereken játsszon.

Elég hamar ismét a hatodik kerületben találta magát, a Nagymező utcában, a Thalia mellett, az Operettszínházzal szemben, egy női szabóságban, mint kétkezi varrónő.

Közben én is megszülettem.

Nagyanyám, aki nem örült különösebben egyetlen kislánya tornádószerű távozásának, annyival azért segítette, hogy nekiadta a Pfaffot, a már akkor is öreg varrógépet. Azon készültek az első babaholmijaim, később a nagyobbak és így tovább. Ez olyan lábbalhajtós darab, gyönyörűséges, öreg fából, időnként kell olajozni, és rengeteg kis fiókja van.

Rengeteget játszottam az öreg Pfaff alatt (olyan bújós gyerek voltam, a legjobban különböző bútordarabok alatt éreztem jól magam, onnan lehetett nézni a világot, de engem nem láttak, nem kérek ehhez pszichiáteri magyarázatot, köszönöm).

Amikor elkezdtem érdeklődni erősebben az öreg Pfaff iránt, anyám szeme felcsillant, megmutatta, hogyan kell benne a cérnát cserélni, hogyan a másik szálat, hogyan kell rátartani, hogyan kell ellentartani - nagy csalódása volt neki, hogy elsősorban a hajtókerék, az ékszíj, és a tűcsere érdekelt.

Később már olajozhattam is a gépet.

A fiókokban rengeteg érdekes dolog volt mindig - és mindig rendben. Spulnik, gyűszűk, egyéb ketyerék. De itt tartotta anyám a fontosabb iratokat meg a dugipénzt is (naná, hogy megtaláltam).

Amikor apám meghalt, addigra anyám már annak a Nagymező utcai szalonnak a vezetője volt, de újra munkába kellett állítani a Pfaffot. Éjszakánként pedálozott rajta, mert hiába voltam én a mi kutyánk kölyke, akkor is nehéz egyedül eltartani egy gyereket, tehát anyám varrt éjszakánként maszekban. Ha vacsorázni akartam, akkor a konyhaasztalról félrehajtotta az éppen kiszabandó ruhát és úgy kaptam a tojásos nokedlit vagy a tejbegrízt, aztán visszaült a varrógéphez és pedálozott.

Amikor a gyerekeim jöttek sorra, boldogan állt újra munkába a Pfaff, sorra gyártotta a babaruhákat újra. Anyám akkor már panaszkodott, hogy kicsit nehezebb, mert nem lát már jól, meg a keze is mintha kicsit ügyetlenebb lenne. Az a zongorista keze... Istenem...

Miután meghalt, nem volt kérdés, hogy Pfaff a házunk dísze lesz. Fiókjaiban még mindig ugyanolyan rendben vannak a spulnik, tűk, miegyebek, csak már rájuk pakoltam ezt-azt, például a mobilnetes stikjeimet, a tarcsi szemüvegeimet, a számítógépes kütyüket.

Egy gyűszűt a páromnak ajándékoztam, hogy soha többet ne szúrhassa meg már semmi ebben az életben - remélem, vigyáz rá, bár nem az a fajta, aki bármire is tudna vigyázni rajtam kívül.

Pfaffon ma a számítógépem található, remek állvány. Az ujjaim ugyanolyan gyorsan mozognak a klaviatúrán, mint anyámé a zongorán, mielőtt összekötötte volna az életét Pfaffal.

Nem, nem tudok varrni. De bármikor megjavítok bármilyen varrógépet.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr1912411247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kisa · http://zsakfalu.blog.hu/ 2017.04.10. 09:25:10

Ez meghatóan szép visszaemlékezés, kívánom, hogy gyerekeid gyerekei is találjanak méltó funkciót Pfaff-nak!

mpreston 2017.05.15. 12:20:24

kedves és szép íras, ,ugyanugy , mint a többi visszaemlélkezésed.
ráadásul nem tudtam, hogy van pfaff varrógép is, én egy singert hajtottam ész nélkul.

törökmonika 2017.05.16. 07:34:51

@mpreston: szerintem a te nosztalgiád másra vonatkozhat :)