Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

Főz a drágám...

2017.02.19. 14:32 | törökmonika | Szólj hozzá!

 alien_falvedo.jpg

 

(Ez egy terápiás jellegű fércmunka, ha már lábon kihordtam több infarktust, amit a drága okozott.)

Megérkezik a kedves, ellentmondást nem tűrően leteszi az ebédlőasztal KÖZEPÉRE a táskáját (mind a hármat), szétrúg, széttúr még ezt-azt, majd megkérdezi, mit szólnék hozzá, ha ma ő főzne.

Hülye azért nem vagyok, pont harminc éve főzök minden nap többször - hadd csinálja.

Szemrevételezi a felhozatalt a hűtőben (közben belekóstol ebbe-abba).

Megkérdezi, hogy ez miért van itt már tegnap óta (mert nem tudunk annyit enni, amennyit te gondolsz, azért...)

Nagyon szorgalmasan átrendezi a hűtőt - nem vagyok kicsit sem mániákus, de történetesen külön polcon voltak egészen addig a húsos meg a tejes termékek. Nem baj, gondolom terápiásan, majd rendberakom.

Kérdezi, hol a valamilyen eszköz.

Mondom, hogy a helyén.

Nem találja. Semmi gond, a kezébe adom.

Gyújtsam be a tűzhelyet.

Minek? Kérdem én. Hiszen még azt sem tudod, mit akarsz csinálni.

Hogy elég meleg legyen.

Mi?! Kérdem kicsit már zokogva. Mi legyen elég meleg? Baszki, nem sparherdtről beszélünk...

De persze begyújtom, épp elég bölcs asszony vagyok én.

Hmmm, mondja ő, legyen például mákostészta.

Legyen, mondom erre én. Ismétlem, épp elég bölcs asszony vagyok.

Hol a hagyma? - kérdezi ő.

Mióta kell a mákostésztába hagyma? - így én.

Mert te állandóan csak kötözködsz, és  különben is megfigyeltem már, hogy az alkalmat lesed, hogy belém köss - és rámbassza a konyhaajtót. Belülről.

Oké, addig sincs ideg, tudok vacakolni a saját szarságaimmal.

De kijön. Hol a pacal, amit öt éve hoztam neked? Miért nem tudsz rendet tartani a mélyhűtőben? Nem hiszem el, hogy képtelen vagy odarakni a dolgokat, ahol én megtalálhatom. Satöbbi.

Egyébként bármit főz, a végén egészen biztosan valami pacalos dolog lesz, indokolhatatlan szafttal. Igen, a mákostészta is.

De gonosz vagyok, mert valójában sütni is szokott.

Ez egy ilyen generációs elakadás a lemezen nála. Mindenből legyen sok, édes, puha és krémes.

Na, most én egy másik generáció vagyok. Ha valamitől a falnak megyek, az a sok, édes, puha és krémes. 

Továbbá nem óhajtok mindent megenni, amit elém tesznek - csak azért, mert Etiópiában éheznek.

Együnk Etiópiáért rituálisan! Nem, ez már az általános iskolában, a menzán se jött be nálam. Szó sem lehet finomfőzelékről, paradicsomos káposztáról.

Ha sütünk, akkor a konyhát térdig beborítja a liszt, a tej, az élesztő meg ami még kell bele - nyilván pacal.

Az is egészen biztos, hogy mindenből túl sok lesz, így garantáltan elönti az egész sütőt.

Egészen biztosan lesz benne reszelt és penészes sajt - miért van ennyi sajt itthon?! Miért hoztál ennyit? De miért nem eszitek meg? Mert nem szeretnénk?! Satöbbi.

Igen, a mákostésztában is lesz reszelt sajt. Meg pacal. Meg valami megmagyarázhatatlan fűszer, ami nem tudom, micsoda, de biztosan lengyel vagy orosz, mert oda van az érdeklődés irányulva.

És biztosan legalább tíz éve lejárt mindegyiknek a szavatossága. De hát jó lesz valamire. Kaját nem dobunk ki. (De! De! Kurva nagy lendülettel! Messzire!)

Legutóbb nyáron, egy langy éjjelen, szerelmetesen összebújva szintén készített valamit.

Már ránézésre is khmmm volt.

Mondta, hogy ne sértsem már meg, kóstoljam.

Kóstoltam.

Azzal a lendülettel hánytam le szegénykémet.

És én tudom, hogy jót akar!!!

De szociálpszichológiailag azért érdemes volan megkutatni, hogy a világháborús nemzedék hozzáállása az ételhez, mint olyanhoz, mennyiben tér el a viszonylag normális körülmények között élő generációétól.

Hogy az a tiéd, amit megeszel. Hogy egyél, mert ki tudja, holnap lehet-e. Vagy én nem tudom, mert nem ez a nemzedék vagyok.

De akármilyen nemzedék vagyok, egészen biztosan nem fogom megenni a mákostésztát tökfőzelékkel és pacallal.

Mai napi idegösszeomlásom tárgya egy egészen zseniális marhahúsleves. Amit több, mint hat órán keresztül főztem, zöldségekkel, majd fűszerekkel, ahogy kell. A megfelelő időben leszűrtem, kiszedtem a benne főzötteket - szóval jó kislány voltam.

Majd jött az én drágám és a tészta főzőlevét egy mozdulattal beleöntötte az én zseniális, kristálytiszta, leszűrt húslevesembe.Mert ne menjen pocsékba. És Etiópiában tovább éheznének enélkül.

Több, mint egy órán át zokogtam a hamvak fölött.

Aztán elmentem a boltba és újrakezdtem az egészet.

Úgy érzem, az indulataim érthetők.

És egyébként imádom a pasit.

Csak a kristálytiszta, zöldséges marhahúslevest is, amit enni akartunk itt egy páran.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr5712272771

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.