Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • törökmonika: @Lavinia Pinkerton: Írtam volna ilyet?! Nem írtam. (2017.04.25. 14:03) A bácsi, akivel összevesztem a parkolóban
  • jatekparti: Ajánlok Nektek egy igazán egyedi játékot gyerekbulira! Ez a LogiKoffer, ami egy izgalmas logikai k... (2017.04.10. 10:24) Szervezzünk gyerekbulit!
  • kisa: Ez meghatóan szép visszaemlékezés, kívánom, hogy gyerekeid gyerekei is találjanak méltó funkciót P... (2017.04.10. 09:25) Az öreg Pfaff
  • na bakter: Móni ne találok szavak ezen húzásokra ismerlek tudom hogy nem posztolsz ezen a téren badarságokat ... (2017.03.23. 18:15) Nekrológjaimhoz
  • koala kóla: cigányt már fogadtál örökbe? mert migrisimogatás előtt cigánysimogatás volt a szakmád, azért kér... (2017.03.23. 15:27) Kismigráncs

Anya szív

2017.02.16. 08:31 | törökmonika | Szólj hozzá!

immersion_items_10541.jpg
Húsz percnyi kitartó jégvakarás és erős káromkodás után eljutottunk az iskolába ma reggel is négyeske gyerekecskével.
Ezekhez a tevékenységekhez jó pár hete találtunk egy teljesen hallgatható rádióadót, szlovák, Antenna Rock a neve, iszonyat jó zenék mennek benne. Persze ugyanolyan karattyolós, vihogós a stúdióbeszélgetés, de legalább nem értem, így nem zavar :)
Letekertük az ablakot, kikönyököltünk, mint a nagyok, és ordítottuk bele ebbe a takonyszínű, undorító reggelbe, hogy born to be wild! :)
Nem néztek minket ám hülyének az usankás, csizmás népek, á, csöppet sem :)
Utána benéztem a nemzeti dohánybótba, mert nincs énnekem kézügyességem meg idegrendszerem tekergetni a cigit.
Ott állt három-négy, szemlátomást kezdő gimnazista kölyköcske, nagyon elszánt arccal próbáltak dohányozni, de mit ne mondjak, azért hiányzik még nekik a rutinhoz pár évtized. Kérdezték, nem vennék-e nekik cigit, visszakérdeztem, anyád most mit válaszolna szerinted - aztán eszembe jutott, ahogy kamaszkoromban indultam iskolába.
Akkoriban lakótelepen toltuk az ipart, apám már nem élt, anyám meg kötelességének érezte, hogy minden áldott reggel jól kihajoljon az ablakon a negyedikről és még integessen kicsit utánam.
Aznap valamiért nem fenyegetett a veszély, talán korábban indultam, nem tudom. Már a lépcsőházban levettem és átcseréltem az anyám által rámkényszerített, vállalhatatlan göncöket, elhelyeztem a babakocsitárolóban, felhúztam a farmert, az alföldi papucsot, a babos kendőt, nagy boldogan rágyújtottam, és istencsászárnak érezve magam kiléptem a kapun.
Ám anyám már ott lógott az ablakban, hogy még egy pillantást vethessen az egyszem, jólnevelt és jólfésült kislányára.
Elakadt a szava.
Finoman szólva.
Hogy aztán annál jobban ordítson utánam, hogy Móóóóóónika, ezt meg ne lássam még egyszer!
Onnantól nagyon ügyeltem rá, hogy meg ne lássa még egyszer.
Végül is ki lehetett bírni bagó nélkül az első sarokig.
Hogy ez így ma reggel végigszaladt a fejemen, ránéztem a gimnazista kissrácra, és azt mondtam neki, hogy azért nem kéne dohányozni.
Vessetek a mókusok elé - bementem, hoztam nekik is.
Úgyis megszerzik, ha nem tőlem, hát mástól.
Born to be wild!

A bejegyzés trackback címe:

http://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr612264980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.