Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

Hogyan üldözzünk keresztényt?

2016.09.07. 09:49 | törökmonika | 155 komment

 

keresztenyuldozes1.jpg

 

 

A címben felvetett kérdés égetőbb, mint gondolja a kedves olvasó. Nem szabad a homokba dugni a fejünket. A keresztényüldözés mindennapjaink égető problémája – ha másból nem, onnan biztosan lehet tudni, hogy már államtitkárságot is létrehoztak ellene.

Ahhoz, hogy hatékonyan felvehessük a harcot a keresztényüldözéssel, kénytelenek vagyunk megismerkedni az ördöggel magával.

Keresztényt üldözni afféle népi sportnak, virtusnak számított a magyar történelem során. Ha kinyitjuk a történelem- vagy irodalomkönyveinket, gyakorlatilag semmi másról nem olvashatunk benne, mint hogy hazánk földjén rendszeresen és sportból üldözték a kereszténységet.

Most ne tessenek Koppány vezér tetemrészeire gondolni, haladjunk.

Keresztényt üldözni sokféle módszerrel szokás, a legjobban elterjedt az, hogy éjfélkor, a keresztúton, amikor a varjúhájat szedjük teliholdkor, akkor térdelőrajtból indulunk és üldözzük a keresztényeket.

Kedves népi szokás még, hogy szintén éjszaka megjelenünk a delikvens háza előtt fehér csuklyában, rágyújtjuk a pajtát és elégetünk egy keresztet, hogy a delikvens retinájába beégjen a látvány.

Szintén régies szokás, hogy máglyákra cibáljuk őket és családilag égetjük el őket, de ez a szokás mostanában már kezd kimenni a divatból.

Egy időben az is járta, hogy nagy hajókra szálltunk, találtunk és meghódítottunk teljes földrészeket, és ott, aki keresztény volt, azt nagyon üldöztük, egészen a rezervátumokig.

Az európai irodalom, különösen az angolszász vonal különös figyelmet fordított a keresztényüldözésre, akár Indiáról, akár más gyarmatról volt szó, az úgynevezett teaklubokban szerveződött aktív közösségek mindig lelkesen üldözték az ottani keresztényeket. Ha nem volt, vittek oda.

A nagyobb háborúkban, amelyekben a civilizált lakosság nagy része százalékosan is nagyon elpusztult, természetesen csak keresztények haltak meg – de hiszen ezért is robbantottuk ki őket.

A leghatékonyabb keresztényüldözés természetesen a kommunizmus éveiben zajlott, amikor annyira üldöztük a keresztényeket, hogy például párttitkár belőlük a lehető legritkább esetben lehetett, kénytelenek voltak más állásban meghúzni magukat. De persze nem voltunk ennyire bigottak – a mi keresztényünk azért még lehetett párttitkár, csak csöndben, a négy fal között.

Áttérve napjaink keresztényüldözésére: megállapíthatjuk, hogy a globalizáció mentén az egyetlen, valódi problémája az ma a világnak, hogy üldözik a keresztényeket.

Sajnálatos tapasztalat, hogy sem Észak- vagy Dél-Amerikában, sem Európában, sem Ausztráliában, sem másutt gyakorlatilag máshogy nem, csak az éj leple alatt lehet valaki keresztény, mert különben üldözik.

Nem véletlen, hogy Európa szívében, egy bátor kis állam ismét az asztalra csap és azt mondja, hogy elég volt a keresztények üldözéséből.

A XXI. században persze új formát öltött ez a tevékenység. Ma már gyakorlatilag minden technikai eszköz a rendelkezésünkre áll a keresztények üldözéséhez: tévé, rádió, internet, óriásplakátok. Vagy a Pokemon Go. Megyünk az utcán, és az app jelzi nekünk, melyik sarkon találhatunk egy rettegő, üldözendő keresztényt.

Közösségi oldalak százai buzdítanak a tevékenység kiterjesztésére.

Jellemző módon még a legnagyobb vallási vezető, bizonyos pápa is erőteljesen kifejti a nézeteit ma már szinte mindenütt.

Ilyenkor feltétlenül kapcsoljunk át a tévén a Vidám vasárnapra.

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr611684261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

morph on deer 2016.09.08. 09:20:55

@kheiron:
"Érdekel, hogy mit szólnál a holokauszt hasonló felfogásban való megírásához."

Ha arra gondolsz, hogy mit szólnék ahhoz, hogy hasonló szituációban Orbán a zsidók megvédésére ugyancsak létrehozott volna a gázkamrák ellen egy helyettes államtitkárságot?
Ha orbánhívő lennék, megnyugodtam volna, hogy minden rendben, hősiesen megvédjük a zsidóságot, halleluja!

Ellenkező esetben - mármint, ha nem orbánhívő valaki - elgondolkozhatunk azon, hogy mekkors aljasság is kell ahhoz, hogy mások bajából politikai hasznot húzzon egy gátlástalan megalomániás..!

Ha nem tünt volna fel ugyanis, ez semmi egyéb, mint porhintés - mutatjuk a világnak, hogy mi igenis törődünk emberekkel a bajban, ameddig azok keresztények!
Lám, még áldozatra is képes az ország: nesze b+, itt egy helyettes államtitkár..!

szil_ 2016.09.08. 09:41:10

A koma gyereke nem kapott melót az aldiban, kapott egy seggnyaló posztot jó pénzért. Hol itt a probléma?
Holnap majd lesz egy narancs- olajfavédelmi helyettes államtitkárunk is. Én örülök neki. Sok jó magyar kap munkát és pénzt az adóforintomból, tud vásárolni bömbit meg porsét, az meg jót tesz az utcaképnek és a tüdőmnek.

Nincs itt semmi látnivaló.

PeniValdes 2016.09.08. 09:45:58

a poszter helyében én inkább behúznám fülem/farkam (kinek mije van) és csendesen üldögélnék a kukoricán.mondom ezt úgy hogy feleslegesnek tartom hogy ma Magyrországon keresztényüldözés ellenes államtitkárság legyen,tekintve hogy itt nincs.

Unbiased 2016.09.08. 09:50:05

Nem vagyok vallásos, de ez egy ritka undorító írás. A szerző azt hiszi, szellemes-vicces, de egyszerűen csak közönséges.

Phteven 2016.09.08. 09:54:51

@a BircaHang Média szerk.: Azért ez a Gyurcsány gyerek tudhat valamit, ha ennyire rettegtek tőle...

belekotty 2016.09.08. 09:55:33

@a BircaHang Média szerk.: Már mindent értünk birca.
Vigyázol nehogy a helyes diagnózist kihozzák rólad ha eltérsz az utasításoktól.

index.hu/kulfold/2016/09/08/elmebeteg_mert_maskepp_gondolkodik_mint_moszkva/

belekotty 2016.09.08. 09:56:47

@scavengario: Ezt a @Behajtó70: címzetes barmot már régen nem vesszük emberszámba.

Phteven 2016.09.08. 09:58:35

A cikk írójának üzenem, hogy a drog rossz, értem?!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 10:09:22

@HorseFucker:

Nyugodj le, édes ballibám, törődj bele, hogy Gyurcsányod NEM lesz soha többé ME, Sorosod pedig nem lesz Moszkva ura.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 10:10:28

@Phteven:

Dehogy rettegünk. Kiváló egészséget kívánunk neki, hogy aktívan tudjon politizálni 90 éves koráig. Ez biztosíték, hogy addig nem lesz ballib kormány az országban,

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 10:12:08

@belekotty:

Mo. többnemzetiségű állam, élnek benne cigányok, németek, zsidók, szlávok, románok is.

Attilajukkaja 2016.09.08. 10:15:28

@törökmonika:
Egyetertek @zsebatya velemenyevel: "Ennek a kretén bircának soha ne válaszolj, mert azt hiszi, komolyan veszed. "
Sajnos, :o(

Segna 2016.09.08. 10:16:37

@Jakab.gipsz: Kedves Jakab a Gipszek közül!
Félreértetted a szöveget. Koppányt már éppen ironikusan emlegette az író.
"Most ne tessenek Koppány vezér tetemrészeire gondolni, haladjunk."
Nem megy neked az irónia, és hitről /hitekről is keveset tudsz (a tapasztalat és a kísérletezés "tesztelés" a tudomány módszere, hinni bármiben lehet.)
A forró ólom a fülbe egyszeri, és nem bevett módszer volt errefelé, a megvakítás se volt túl gyakori, és leginkább csak az uralkodó család tagjai ellen használták, mert őket féltek megölni. A sámánokat, vajákos asszonyokat leginkább az élve elfalazás (kiéheztetés) módszerével ölték meg, ami számodra már nehezen érthetően, de mégis a tisztelet és félelem jele volt, hiszen vérét ontani nem merték. (lásd. selyemzsinór)
megjegyzem a csonkításos büntetések tömeges alkalmazása is egy meglehetősen rövid időszakra volt jellemző (I. László a SZENT ugye) idejére, amelyeket utódja már enyhített is, és ugyanő már meg is szüntette a boszorkányok jogi formába öntött üldözését.
Gúnyolódni a szerző nem az őseinken gúnyolódik, hanem rajtunk, illetőleg a kormányzaton, és az álszent keresztényeinken.
A dogmatikus liberális pedig valami olyasmi, mint a tisztességes KDNP-s politikus az Orbán kormányban... nem bizonyítható a léte.

Mellesleg Koppány görög rítusú keresztény volt.

Segna 2016.09.08. 10:19:53

@a BircaHang Média szerk.: magyarul görög keleti, ha már szemantikázunk ;-)

Segna 2016.09.08. 10:26:27

@miketbeszéltek: ja, hatmilliárdból számszerűleg több, de arányaiban nézve vagy összehasonlítva más üldözöttekkel, elenyésző.
Mellesleg van egy olyan dolog, hogy EGYHÁZ (sőt keresztény egyházak) ŐK MI A JÓ FENÉT CSINÁLNAK?! Nem ezért hozták létre az üldözött keresztények? Nem ezért sarcolgatta fosztogatta az elmúlt 2000 évben a világot? Hova tette a vagyont? Mire használja most? csoportosítson át erre eszközöket, kampányoljon, menekítsen, védjen stb.
Hol vannak az ezért fizetett, etetett, ellátott stb. istenszolgák?

krepler 2016.09.08. 10:37:11

kedves Mónika!
bár a keresztényüldözésügyi államtitkárság olyan szamárság, ami pont beleillik pártunk és kormányunk többi intézkedésébe, a keresztények üldözéséből nem kéne viccet csinálni, mert sajnos van.
korábban is volt, változó mértékben. amikor indult - és elterjedt -, akkor pont az egyik legnagyobb üldöztetést szenvedte el. elég jól dokumentált, mert a rómaiak precíz emberek voltak, és sok akta megmaradt.
a hittérítők egy része nem a fegyveres hódítással ment szét a világba (tehát úgy próbáltak misszionálni, ahogy a keresztény tanításhoz illik), és sokan fizettek közülük az életükkel.
a keresztes háborúkat manapság divat az arrogáns keresztény terjeszkedés szimbólumaként értelmezni, de ne feledjük, a római birodalom, amelynek lakossága jelentős részben már az üldöztetés alatt kereszténnyé lett egészen az eufráteszig terjedt. a keresztes hadak azokat a területeket próbálták VISSZAfoglalni, amelyek akkoriban még nagy többségében keresztények laktak, és nemrég foglaltak el (először a vallásilag toleránsnak mondható arabok), majd a kifejezetten agresszív vallásüldözést folytató szeldzsuk törökök).
a nagy felfedezések koráig a török hódítás hozott valós keresztényüldözést. az újkorban a térítők jelentős (sajnos erősen kisebbség) része nem a fegyverek árnyékában próbálta a hitét átadni másoknak - sokszor az élete árán is. (a misszió c. film - robert de niro, jeremy irons - 150 év valós történetét foglalja össze, az indiánok által megölt misszionáriustól a kereszténnyé lett indiánok telepeit a (névleg keresztény, de belülről még annyira se mint a mai magyar államrezon) portugálok általi véres felszámolásig.) japánban eleinte sikeres volt a kereszténység terjedése, sok tízezer japán tért meg, majd egy politikai fordulat után (gondolom részben a nyugati hódítástól tartva) rendkívül brutális és kegyetlen keresztényüldözés következett. az első világháborút követően az örmény holokausztban több millió keresztényt öltek meg az új államiságukra ráébredő törökök. a spanyol polgárháború egyik - köztársaságpártiakat terhelő - bűne volt számos pap és apáca kivégzése.
a hitleri németország sem volt kifejezetten jóban a kereszténységgel. mivel ideológiailag bevallottan pogány volt, cselekedeteit tekintve meg őrült (nem írnék állatit, mert hát az állat sokkal különb), sok keresztény hívő és egyházi ember (pap és apáca) igyekezett zsidókat és más üldözötteket menteni (nem elég, sajnos). közülük sokan fizettek az életükkel (maximilian kolbe, salkaházi sára - hogy csak ismertebb neveket említsek - ezért lettek szentté avatva).
a "kommunizmus" ideje alatt oroszországban minimum több ezer papot
végeztek ki "ideológai" alapon (még többet deportáltak, bebörtönöztek), a vallást üldözték, a templomokat bezárták (a zsidó vallást is, a mohamedánokat is, a liberálisokat is - a keresztények méretüknél fogva fontosabb célpont voltak). magyarországon is sok pap került börtönbe, néhányat ki is végeztek, halálra kínoztak a hitéért - nem ellenforradalmi-felforgató tevékenységért.
napjainkban a legüldözöttebb világnézet a kereszténység. nem magyarországon, hanem világszerte. afrikában és főleg a közel-keleten ezer-, sőt tízezerszámra végeznek ki keresztényeket. azokban az országokban nem az a "hittagadás" kérdése, hogy ha elmegyek vasárnap a templomba, akkor nem vagyok trendi esetleg néhány embernek esetleg furának tűnik, hogy nem eszem nagypénteken húst, illetve archaikusnak tűnik, hogy igyekszem a házastárs mellett hűségben kitartani, a megfogant életet megtartani. nem ezekben az országokban valóban élet-halál kérdése, hogy kereszténynek vallom-e magam, van-e otthon bibliám, kereszt a nyakamban vagy a falon.
a nyugati országokban jelenleg meglevő, időnként erősebben hangot kapó keresztényellenes hangulat nagyon-nagyon messze van a keresztényüldözéstől. szamárság, hogy egy ápolónő nyakában valakit zavar a kereszt és leveteti az igazgatósággal vagy más hasonló. ez a hangulat azonban nem kis részben a kereszténység korábbi uralkodó állapotából fakadó arrogancia (nem mindenhol és mindenki által, de sajnos jellemző volt, és sokszor még ma is megvan) következménye lehet. lehet persze mondani, h időnként diszkriminálják a keresztényeket ilyen gondolatok mentén, de ez nem üldöztetés, hanem egy olyan állapot, amit szeretettel el kell tudni viselni, és szorgos munkával (értsd a társadalomért végzett szociális, oktatási stb. munkával) le lehet küzdeni. de a legvallásellenesebb liberális gondolatmenet sem hátrányosabb a kereszténységnek mint mondjuk a viszonylag elfogadó késő kádári 80as évek...
Kedves Mónika, az indoklás nem volt szerencsés!
k

ps. a keresztények egymást üldözését nem gondolnám keresztényüldözésnek, bár elég sok szomorú és véres történet az is. remélhetőleg már tényleg lezárva. a keresztények által elkövetett vallási türelmetlenséget és kegyetlenséget azért nem sorolom fel, mert benne van a posztban és a köztudatban egyaránt - csak éppen a spanyol hódítók kegyetlensége nem legitimálja az iszlám államét.

csentecsa 2016.09.08. 10:41:42

A világ számos pontján folyik keresztényüldözés.Elég csak a Boko haram tevékenységére i, vagy az egyiptomi keresztények helyzetére gondolni..

krepler 2016.09.08. 10:42:14

@krepler: bocsánat a hosszú kommentért. rövidebben: azért mert csinálnak egy marhaság államtitkárságot, ne mondjuk, hogy nem üldöznek a világ más, szerencsétlenebb sarkában embereket a hitükért. és az üldözés alatt minimum börtönt és jogfosztottságot, súlyosabb esetben tömegmészárlást értek. ezzel a poszttal őróluk feledkezünk meg. (nb. az iszlám állam elől menekültek jelentős része keresztény - nekik az életük múlik rajta, h eljöjjenek)
a "liberális vallásüldözés" nem vallásüldözés. legalábbis én nem látok ilyet sehol.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 10:45:22

@Segna:

A görögkeleti szó pontatlan, mert se nem görög, se nem keleti, így használata ritka.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 10:46:28

@Attilajukkaja:

Ismert liberális módszer: ha nincs érv, személyeskedjünk.

csentecsa 2016.09.08. 10:46:32

Az üldözött kurdok között is sok keresztény van, és az örmény genocídium áldozatai is keresztények voltak..

csentecsa 2016.09.08. 10:47:31

@krepler: "a "liberális vallásüldözés" nem vallásüldözés. legalábbis én nem látok ilyet sehol."

Egyelőre..

csentecsa 2016.09.08. 10:51:46

Kíváncsi lennék, hogyha a poszt mintájára, valaki a zsidók által elkövetett kegyetlenségeket kezdené el sorolni, akkor mit szólna a kedves szerző..
Saját szent könyveikben szerepel pl. hogy a kánaánita népeket kiírtották a "csecsemőtől az aggastyánig"..

Segna 2016.09.08. 10:55:12

@a BircaHang Média szerk.: a magyar megfelelőről volt szó, nem a használat gyakoriságáról, illetve pontosságáról ;-)

krepler 2016.09.08. 11:07:32

@csentecsa: a régi honfoglalás véres dolog volt - a magyarok bejövetele is. a zsidó honfoglalásnál még aláhúzta, hogy nagyon meg akarták tartani a kulturális identitásukat. a legviccesebb, h a régészeti leletek alapján a zsidó honfoglalás sokkal békésebb, beszivárgósabb volt, mint ahogy a biblia leírja :)

sas70 2016.09.08. 11:08:07

Ez a keresztényüldözéses marhaság, már a paranoia kiteljesedése! Lassan már leíró jelzők sem léteznek, mert az őrület kezd elhatalmasodni. A középkori boszorkányüldözés lehetett hasonló!

HorseFucker 2016.09.08. 11:15:28

@a BircaHang Média szerk.: Aki nem oroszbérenc szarevő senkiházi bolgár hazaáruló anyabaszó ratyi geci (mint TE) az még nem balliba te barom!
(hogy baszd meg anyád hulláját a temetésén te kretén)

(Ez utóbbi kiszólást bayerzsóti lovagtól tanultam :)

csentecsa 2016.09.08. 11:19:31

@krepler: Nem igazán. A régészek is megtalálták azt a szénfekete réteget, ami egy civilizáció teljes kiírtására utal. Ez bizony etnikai tisztogatás volt a javából Kánaánban. Erre egyébként a tárgykultúra teljes megváltozása is utal.
A magyar Honfoglalás azért nem volt ilyen, mert itt hatalmas üres területek voltak. A korábbi avar népesség már csak szórványban élt, (köszönhetően a korábbi avar-frank háborúnak), és a szlávok sem éltek túl sűrűn a térségben. Nem volt értelme kiírtani őket.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 11:19:39

@Segna:

A "görögkeleti" eleve egy lenéző, katolikus kifejezés.

Segna 2016.09.08. 11:28:35

@a BircaHang Média szerk.: te nem ismered a magyar nyelvet. Mi t*köm a lenéző a keleti illetve a görög szavakban?!
Én nem hallottam még ilyesféléket, hogy "sajnos ma csak keleti szélre futotta, de hát ebben a nehéz gazdasági helyzetbe többet nem engedhetünk meg magunknak..." vagy "görög saláta nem javasolható esküvőre, mert nem elég előkelő"
Úgy vélem ez csupán a magán frusztrációd kivetítése. Én pl. vallás és főleg katolikus semleges szövegekben találkoztam ezzel.
Nem kellene mindenbe minden hülyeséget belemagyarázni.

Segna 2016.09.08. 11:34:27

@csentecsa: a honfoglalás kapcsán az avarok által kiürített üres területek nem igazak, javaslom a kitalált középkor magyar részre lebontott könyvét, és rájössz, hogy a kettős-honfoglalás, meg a kiürült területek mítosza helyett, a 2-300 évvel korábban lezajlott események egy logikus esemény-láncolatot alkotnak, az olyan erőltetett hülyeségek helyett, hogy az avarok önként kivonultak. (A Kárpát medence folyó közeli területei folyamatosan lakottak az új kőkor óta, csak pont ebben a 200 évben állnak üresen. Hát persze.)

krepler 2016.09.08. 11:38:57

@csentecsa: pontosítsunk. vannak városok, ahol vannak fekete rétegek. a későbronzkori városok (pl. bétel, bét-semes, hácór) pusztulása vlszleg nem egy időben történt. (igen, a zsidók egy fejlett városlakó kultúrát pusztítottak el, és utána primitívebb tárgyhasználatú kultúra jelent meg, ez nagyon valószínű)
az viszont hogy pl. jeruzsálemet dávid foglalja el (több száz évvel józsue után), arra utal, hogy a kánaániak és a zsidók évszázadokon át éltek egymás mellett, változó háborúsággal. akko, megiddo szintén még sokáig nem kerül zsidó kézre.

belekotty 2016.09.08. 12:13:59

@a BircaHang Média szerk.: Ismert illibsi módszer: ha nincs érv, libsizünk.

csentecsa 2016.09.08. 12:30:24

@Segna: Ez nincs kapcsolatban a kettős Honfoglalás elméletével. Az avar-frank háború történelmi tény, amely során at Avar kaganátos felszámolódott, és az itt élő avar lakosság száma jelentősen lecsökkent.
Nem állítottam, hogy a terület lakatlan lett volna, hanem csak azt, hogy gyéren lakott..

csentecsa 2016.09.08. 12:47:50

@krepler: A bételi, bét-semesi, hácór-i ásatások i.e. 13. századi pusztításról beszélnek, amely időszak megegyezik a jelenlegi hivatalos felfogással a kánaáni izraelita beözönléssel. ( Persze lehet hogy valójában a földönkíüliek voltak a tettesek, de azért ez nem túl valószínű..:)

"az viszont hogy pl. jeruzsálemet dávid foglalja el (több száz évvel józsue után), arra utal, hogy a kánaániak és a zsidók évszázadokon át éltek egymás mellett"

Jeruzsálem később került elfoglalásra, mint a jóval korábban elfoglalt kánaánita városok. Józsué honfoglalása és Dávid között még számos háborút folytattalk le a zsidó törzsek a térségben, Jeruzsálemet is elfoglalva. Ezek is szerepelnek az Ószövetségben.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 12:57:18

@Segna:

A katolikus "görögkeleti" szó azt az érzést igyekszik kelteni, mintha az ortodoxia valamiféel marginális, helyileg és etnikailag korlétozott jelenség lenne, szemben az "univerzális" katolicizmussal.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 13:14:26

@krepler:

A korszellem az volt, hogy a véres honfoglalás az igazi, ezért kitaláltak nemlétező csatákat.

Ugyanez van Anonymus esetében is, még nemlétező ellenségeket is kitalált, akik legyőzésével lehetett dicsekedni.

csentecsa 2016.09.08. 13:19:19

@a BircaHang Média szerk.: Ezt a történettudomány nem így látja..

Segna 2016.09.08. 13:22:59

@a BircaHang Média szerk.: "A katolikus "görögkeleti" szó azt az érzést igyekszik kelteni, mintha az ortodoxia valamiféel marginális, helyileg és etnikailag korlétozott jelenség lenne, szemben az "univerzális" katolicizmussal."

Na, akkor vezessük le:
a "római" szó azt az érzést igyekszik kelteni, mintha a katolicizmus valamiféel marginális, helyileg és etnikailag korlétozott jelenség lenne...
Ugye, hogy megfordítva rögtön kitűnik hogy mekkora ökörséget állítasz?

A görög szó ugyanannyira a vallás középpontjára (Bizánc, a Görög Császárság fővárosa) utal, mint a római Rómára. Semmiféle etnikai színezete nincs. A mai értelemben vett Görögország olyan fiatal képződmény, hogy annak ráhatása =etnikai vetülete nincs a fogalomra. Ez az a tipikus visszavetítő attitűd, amely ellen minden épeszű történész és történelemhez valamit is értő ember harcol.

Segna 2016.09.08. 13:30:01

@a BircaHang Média szerk.: Anonymus szövegeiről már sok trükkös dolog kiderült (most elvonatkoztatva az esetleg kitalált csatáktól ...
szóval pl. szegényre rásütötték, hogy rosszul tudja az Ószövetségi leszármazási sorokat, a Bibliához képest. Aztán kiderült, megtalálva az eredeti sumér agyagtáblákat, hogy nekünk van meg a helyes, eredeti sorrend, és az ószövetségben szerepel rosszul a lista.
Ki tudja egy alaposabb régészeti turkálással miket találnánk 1-2 kitalált csatahelyen. (már persze ha sikerülne beazonosítani a mai helyekkel)

belekotty 2016.09.08. 13:33:07

@a BircaHang Média szerk.: "Manapság a keresztényüldözés legismertebb alakja a liberális keresztényülzödés, mely egy alattomos módszer."

Ne nézzél már hülyének szlávocska!

Segna 2016.09.08. 13:34:37

@csentecsa: az avar-frank háború erősen vitatott történelmi tény, még az ortodox történészek körében is.
A frank birodalom jelenléte a keleti területeken (értsd a mai Ausztria területe) is erősen kétséges. Egy a frank birodalom törzsterületeiről indított hadjárat pedig a kor logisztikai viszonyi közepette, valahol túl van a lehetetlenség határán, erősen a krónikai írói költészet tartománya, mint a dicső frank birodalom megannyi hódítása.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 13:39:12

@belekotty:

Te nem hülye vagy, hanem fizetett ballib troll.

krepler 2016.09.08. 14:06:17

@csentecsa: de nem csak jeruzsálemet, hanem akkó, bét, bét-seán, gézer, semes, megiddó (biztos kihagytam párat, elég régen tanultam már) sem foglalták el. középkánaánról meg nem is nagyon lehet olvasni józsue könyvében.
szóval azért a tűzzel-vassal honfoglalás inkább csak néhány siker alapján az egész terület megszállására kiterjesztett történet - VALÓSZÍNŰLEG.
abban percig se vitatkozom, hogy ahol elfoglaltak, ott nem nagyon toleráns módon viselkedtek, és sokkal alacsonyabb kulturális szinten folytatódott az élet (logikus, egy nomád pásztornép elfoglal régi több ezres vagy több tízezres városokat. vlszleg egyébként ezért se tudták egyszerre elfoglalni az egész vidéket, mert komolyabb ostromokat nem tudtak kivitelezni).
és hát abban se lehet vitatkozni, hogy a vándorlás korának "Seregek Ura" elég más istenképet tükröz, mint mondjuk deuteroizaiás megváltóról szóló beszédei. közben persze letelepedtek, és harcos nomád népből puhány városlakók, földművesek lettek :)

krepler 2016.09.08. 14:09:37

@a BircaHang Média szerk.: lám, milyen könnyen egyet lehet érteni :D

Attilajukkaja 2016.09.08. 14:10:31

En az a "fajta" vagyok, akiket a fizetett trollok szivesen ballibsiznek le (mintha ez sertes lenne, he-he!), viszont a csaladomban sok a hivo. Ha nem lenne, akkor sem jutna az eszembe uldozni barkit is a vallasa miatt. Egy liberalis ember ilyet SOHA nem tenne.
Amugy meg hiaba probalnam uldozni oket, mert egy valodi kereszteny (nem az orszagunkat ellepo alkeresztenyekrol beszelek) nem ijedne meg tolem. :o)))
Igazi istenfelo ember nalunk nagyon, nagyon keves van. Persze sokan allitanak ilyesmit magukrol, akar partot is alakithatnak, de attol meg csak szanalmas alszentek maradnak. Az ilyeneket melysegesen lenezem es ugy velem, sok kart tesznek a valodi vallasosok terhere. Az ilyeneket a vilagbol is kiuldoznem!!!

De lenne egy kerdesem, ez az uj keresztenymento hivatal mit is fog csinalni abbol az 1 milliardbol, amit elkulonitettek szamukra? Kek plakatokat fog gyartani? Mert arra a joisten penze sem lenne eleg.

Roan 2016.09.08. 14:19:02

Én jó ötletnek tartom az államtitkárság felállítását. Mostantól, ha a határon megjelenik egy üldözött szír keresztény, legalább lesz hová fordulnia :D

Attilajukkaja 2016.09.08. 14:31:20

@törökmonika:
"Nem véletlen, hogy Európa szívében, egy bátor kis állam ismét az asztalra csap és azt mondja, hogy elég volt a keresztények üldözéséből."
:o)))
Nagyon jol szorakoztam az irasodon, mert nagyon igaz! Aki pedig nem erti benne a szarkazmust, anna ugyis annyi!

@Roan:
"ha a határon megjelenik egy üldözött szír keresztény, legalább lesz hová fordulnia"
En is pont erre gondoltam! Lehet, hogy Orbanek ezzel a csavarral "hodolnak be" Brusszelnek, es fogadnak be nehany szaz menekultet? A szlovakok mar az elejen megmondtak, hogy ok csak keresztenyeket hajlandoak befogadni, tehat oket zsenant lenne egy az egyben koppintani. Erre tokeletesen megfelel egy ilyen Keresztenymento Hivatal. Raadaskent meg egy milliardot is lehet lopni a kolcsegvetesbol ezen az obskurus cimen. Okoooooos! ;o)

Roan 2016.09.08. 14:35:10

@Attilajukkaja: Muszáj volt előállniuk valami hitelessel a kamu kopt keresztények után :)

élhetetlen 2016.09.08. 14:36:52

@miketbeszéltek: @kheiron: Csak azt kéne észre vennetek, hogy a cininzus nem a keresztényekről szól, hanem arról, hogy egy létrehoznak egy államtitkárságot, (nyilván jó fizetésekkel), ami majd megoldja a világban a keresztények problémáját. Ugye, ezt ti sem gondoljátok komolyan, hogy ezt Magyarország fel tudja érdemben vállalni? Majd egy év múlva jelentenek, hogy írtak öt tiltakozó levelet valahová, amit ott le sem szartak, de erre ráment x millió.

csentecsa 2016.09.08. 14:43:28

@Segna: Sajnos ma divatos megkérdőjelezni a hivatalos történettudomány állításait mindenféle félremagyarázásokkal, fércművekkel.
Az avar-frank háború megjelenik a nyugati krónikákban is (Einhardt)
Einhard krónikás szerint az avarok földjeit kilenc, kör (gyűrű) alakú védőmű övezte, amiket tölgy, bükk és fenyőtörzsekből állítottak össze. Ezek húsz láb szélesek és ugyanilyen magasak voltak. A lakott helyeket oly módon helyezték el, hogy egyik gyűrűtől a másikig a kürt harsogása jelzésként szolgálhatott. A frankok elfoglalták és lerombolták e gyűrűket. Az itt élő nyugati szlávok, akik az avarok alávetett népei voltak, és az avar szállásterületek körül lettek letelepítve, védelmezőként, felszabadítóként üdvözölték a frank királyt. A korabeli krónikákban arról lehet olvasni, hogy a frankok is hunoknak gondolták az avar törzseket. A frank győzelem után néhány évvel Pipin, Nagy Károly fia a Duna, Dráva és Száva között lakó avarokra támadt. Egészen 803-ig eltartottak a frank-avar csatározások a Dunántúlon, amikoris az Avar Birodalom összeomlott a délről induló bolgár támadás hírére.

Attilajukkaja 2016.09.08. 14:47:59

@élhetetlen:
" létrehoznak egy államtitkárságot, (nyilván jó fizetésekkel), ami majd megoldja a világban a keresztények problémáját."
Kit erdekel, hogy mit oldanak meg vele, ha ezen a cimen lel lehet nyulni meg egy milliardot?
Ivanyi Gabor nyilatkozta a radioban, hogy Mo.-n igenis van keresztenyuldozes. Elsosorban a KORMANY uldozi oket is. ;o) Es jo lenne, ha ezt valaki vegre megoldana!

"Majd egy év múlva jelentenek, hogy írtak öt tiltakozó levelet valahová"
Ezt egy NORMALIS Kulugyminiszteriumban az egyik beosztott szokta csinalni.

csentecsa 2016.09.08. 14:54:07

@krepler: Az én állításaim a korai, Józsúé-féle megszállásokra vonatkoztak. Dávid korában már nyilván egy megnövekedett létszámú törzsszövetség háborúzott.
A régészeti és történeti tények mellett a megszállás milyensége is ennek a korai szakasznak az etnikai tisztogatás jellegére utal.
Egy kis létszámú népcsoport, amennyiben nem ilyen módon viszi véghez a hódítást, akkor többnyire kulturálisan beolvad, ahogy történt ez a vikingekkel Franciaország partvidéki területein, vagy a Római birodalom felbomlása után az egyes romanizált részeket katonailag ellenőrzésük alá germán törzsekkel.
A hódító mindkét esetben néhány nemzedék alatt átvette a meghódítottak kultúráját, gyakran nyelvét is.
De nem ez történt a kelet-kánaáni területeken. Itt a megszálás után egy gyökeresen új kultúra jelent meg, és maradt meg.

Attilajukkaja 2016.09.08. 15:03:50

@élhetetlen:
:o)
Csak egyforman gondolkozunk ebben az ugyben.

Segna 2016.09.08. 15:11:37

@csentecsa:
Kedves Csentecsa! Noé bárkája esetében is nagyon pontos paraméterek állnak a rendelkezésünkre, hogy milyen fából és mekkora méretben készült. Ettől nem hiteles egy forrás.
Kedves Einhardtunk pedig írt 1-2 veretes marhaságot lévén, hogy jámbor jóravaló szerzetes volt, aki a kolostora határain kívül nemigen járt, tehát szájhagyomány útján dolgozott.
Ha ilyen pompás sáncvárak állottak itt hogy-hogy nem találtuk meg még egynek sem a nyomát? földbeásott jurták helyét is tudjuk rekonstruálni, hogy-hogy elkerülte a régészek figyelmét 9 sáncvár?! Most komolyan?
Az utolsó mondatodat pedig hangosan és átéléssel olvasd már vissza, mert kimondva üt igazán jókorát: "az Avar Birodalom összeomlott a délről induló bolgár támadás hírére." A támadás hírére... felejtsük már el egy kicsit a XXI. századi agymosott médi-kúltúrált tömegeket, akik a facén meg a tökömtuggyamilyen oldalakon megjelenő rémhírekre (vagy igazi hírekre) kezdenek menekülésbe, tüntetésbe, stb. A bolgár támadás híre gyorsan eljut a Kaganátus központjába (hol is volt? ja olyat se találtunk) illetve a lovasfutár megállóhelyeinek 1 napos járóföldnyi körzetébe. Lassabban az út mentén, és még lassabban a központon túl. Nem véletlen az a kifejezés, hogy MEGELŐZTE A HÍRÉT. Pl. a kalandozó magyarok gyakran. A bolgárok ugyan ekkoriban már nem lovas nomádok,de alapból gyorsan mozgó lovasalakulatokból áll a seregük, a hírük alig-alig előzhette meg őket.
És egy utolsó kérdés, mi az, hogy összeomlott a birodalom? Megszűnt a kagán udvartartása? Összeomlott a postahálózat? Befejezték az adószedést? Nem volt többé törvénykezés? Egy laza szervezettségű törzsszövetség esetében mit jelent az összeomlás?
Ezek a szövegek mind-mind későbbi kivetítések, információhiányt befedő bullshit szövegek a XIX. sz-ból, amit a magyar tankönyvek ész nélkül szajkóznak 150 éve. Jó lehet, hogy a kitalált középkor erős és nem teljesen az az igazság amit a német kollega kitalált, de nagyon sok mantrázott szövegre rávilágít hogy hülyeség, és minimum elgondolkodtat, hogy biztos, hogy az úgy lehetséges volt? És ha nem akkor mi zajlott ott valójában? László Gyulát is kiröhögték a kettős honfoglalásért, de aztán csak el kellett fogadniuk, mert annyi hiátus és a hiányzó alátámasztó leletanyag a korszakban, amit kényelemből, megszokásból, nyugati seggenülő krónikások krónikáiból tudunk le. Izgalmasabb ez a korszak annál, hogy a frank-avar háború tény és a frankok nem nézték hunnak az avarokat. Ja, minket meg igen, aztán kiderült, hogy az mégse úgy van.

krepler 2016.09.08. 15:14:58

@a BircaHang Média szerk.: katolikusék azért inkább a görög-keleti kifejezést használják, mert az ortodox jelentése igazhitű - és amíg a keleti és nyugati kereszténység egységes volt, addig a mainstream keresztények voltak az orthodoxok (igazhitűek) és katolikhoszok (egyetemesek), akik meg kilógtak a sorból, az a heretikoszok (vagyis a "válogatók", akik válogatnak a hitigazságok közül, és nem az egészet fogadják el).
ahogy nyugat egyre inkább latin nyelvűvé válik, kelet pedig megmarad görögnek (és szírnek + koptnak), úgy a keleti szinonímája a görög lesz. a görögkeleti igazából szóismétlés. a szó a görög katolikus óta lehet pontosítás (ők olyan görög - ortodox - szertartásrendű, de róma főségét elfogadó keresztények).
én nem érzek benne lekicsinylést, és nincs is normális esetben. de ha téged nem zavar, hogy a pápahű keresztényeket "egyetemes"-nek hívják, használjuk az "igazhitűt" a keletiekre (akikkel pár apróság kivételével nincs is teológiai vitájuk a katolikusoknak)
eddig valami olyan benyomásom volt, hogy te református vagy.

krepler 2016.09.08. 15:22:20

@csentecsa: igen. a kulturális-vallási identitás megtartása érdekében volt szükség a tűzzel-vassal stílusra.
én csak a hódítás mértékét vitatom egy kicsit.
és azt mondom, hogy utólag - hogy ne nézzenek fel annyira a környező városlakó népekre - kicsit felnagyították a harci cselekményeket és a pusztítást: "nézzétek, ennyit érnek ezek az elpuhult (liberális ;) ) városlakók. pikk-pakk elpusztítottuk ők. isten is így rendelte, hogy ezek a korcsok ne szennyezzék az országot"

csentecsa 2016.09.08. 15:29:10

@Segna: A korabeli krónikákat elfogadja a történettudomány forásként. Ennyi erővel bármilyen más történelmi tényt megkérdőjelezhetnél.

Amiket te itt megkérdőjelezel, azok bármely, a korszakkal foglalkozó szakkönyvben tényként szerepelnek.

"És egy utolsó kérdés, mi az, hogy összeomlott a birodalom?"

A főbb események:

Tudun követsége (793. k.)
Tudun avar király [Az Annales Laurisensis szerint regulus quidam nomine Todanus] Lüneburgba követséget küldött a császárhoz, hogy a kialakult megtorlásoknak elejét vegye, országát és népét neki hűbérül felajánlván, s azon készségét is kijelentvén, hogy parancsára népével együtt megkeresztelkedik. IV. Károly azonban nem bízott a meghódolásban.
Bártfai Szabó László 1935. 6.

Tudun megkeresztelkedik 796.
Krum kán délről a bolgárokkal támadt az avarokra.
Az avar töredékek nyugatra, a Fertő-tó környékére húzódtak és fejedelmükkel Tudunnal megkeresztelkedtek.

Nagy Károly támad, Frank-avar háborúk (791-803.)
Nagy Károly hódító szándékkal támadást indított. Három hadjáratot vezettek ellenük: 791, 796, 803. Az utolsó teljesen szétzúzta az Avar Kaganátust. (Zakar A.)
Hiába vették fel a kereszténységet avar vezetők, a hatalmuk megszűnt.
A hadakat Erich friauli őrgróf és Pipin vezették. (Deér 2003. 11.)
A meghódított területeknek Nagy Károly új politikai szervezetet adott: Karinthiát Felső-Pannóniával kapcsolta össze, Alsó-Pannóniát pedig Krajnával a friauli határgrófsághoz csatolta. (Deér 2003. 11.)
Nehéz harcok után bevették a Tisza mögötti titkos avar földvárat valamint az erődrendszerekkel biztosított pilisi várat és rengeteg kincset szállítottak el szekérszámra. Nagy Károly minisztere és krónikása szerint: „emberemlékezet óta nem volt háború melyben a frankok jobban meggazdagodtak volna.” dr. Ribáry F. 1881.

Avar követség Nagy Károlynál (805.)
Capcanus avar fejedelem kéri a császárt, adjon neki Sabaria és Carnuntum közt lakásra alkalmas helyet, mert a szlávok támadásai miatt nem tud régi helyén megmaradni. Károly készséggel teljesítette a kérést, mivel Capcanus keresztény neve Theodorus, s őt bőven megajándékozva küldte vissza népéhez.
Bártfai Szabó László 1935. 7.

csentecsa 2016.09.08. 15:31:05

@krepler: Nyilván a konkrét időrend és sebesség mindig is kérdés marad.

krepler 2016.09.08. 15:36:27

@Segna: koppány nem volt keresztény. görög rítusú keresztény a másik lázadó rokon törzsfő, ajtony volt. nagyon azért nem lehetett keresztény a monostoralapítása ellenére sem, mert hét feleséget tartott. persze meghalt ő is, csatában vágták le a fejét.

krepler 2016.09.08. 15:45:31

@sas70: van keresztényüldözés. afrikában, ázsiában - sajnos sok és sok helyen (ld. fentebb)
itt ami szignifikáns, az max rosszallás. illetve amikor Iványi Gáborék nem kapnak egyházi státust (na hallod, aki egy olyan vadliberálisnak megkereszteli a gyerekét, mint orbán viktor... az ne csinálhasson egyházat...)

Segna 2016.09.08. 16:09:05

@csentecsa:
Bártfai Szabó László 1935. 6.
dr. Ribáry F. 1881.
Bártfai Szabó László 1935. 7.
Nem kicsit ócskák - ahogy írtam mantrázzuk a régiek egysíkú megállapításait.
Deér kollega nem tudom miből dolgozott, de úgy tűnik dettó papírból, régi, de nem korabeli forrásokból.
"A korabeli krónikákat elfogadja a történettudomány forásként. Ennyi erővel bármilyen más történelmi tényt megkérdőjelezhetnél."
Nekünk volt egy olyan tantárgyunk, hogy a történelem segédtudományai, ahol ilyesmiket tanultunk, hogy tény az, amit több forráskritikailag (külső/belső) megvizsgált írásos emlék, és/vagy egyéb pl. régészeti leletanyag alátámaszt. Itt hol a leletanyag? pl.
Továbbá utalnék itt pl. a Mohácsi csata "pontos" krónikások általi leírására. Akkor melyik volt a tény? a királyt hátulról leszúrták, patakba fulladt, eltaposták roham közben a lovak stb.
Szóval a csak krónikák kevesek, főleg ha utólagos másolatok jórészt.
Dícséretes a beidézett forrásrészletek, de ezekből teljesen más következtetések is levonhatók.
pl. "a Tisza mögötti titkos avar földvárat valamint az erődrendszerekkel biztosított pilisi várat és rengeteg kincset szállítottak el szekérszámra." MILYEN VÁRAK EZEK? Régészet, már megint. A Tisza mögötti a Szabolcsi (fogjuk rá, de én bronzkorinak tudom, avar leletek a Bodrogközből vannak inkább) Pilisi földvár?
"Capcanus avar fejedelem kéri a császárt, adjon neki Sabaria és Carnuntum közt lakásra alkalmas helyet, mert a szlávok támadásai miatt nem tud régi helyén megmaradni. Károly készséggel teljesítette a kérést, mivel Capcanus keresztény neve Theodorus, s őt bőven megajándékozva küldte vissza népéhez."
Hmm ebből annyi derül ki, hogy járt egy magát fejedelemnek címző (akár fejedelem is) előkelő a frank udvarban (a kaganátusban milyen szerepe volt? (A frankok által fejedelemnek címzett előkelő azonos a kagánnal?) aki panaszkodik a szláv (biztos, hogy bolgár?) támadásra és teljesítette Károly a kérését (mit is? hiányos a szöveg) majd visszament az övéihez? Vagyis? Vagyis a.) nem fogadta be Károly, visszaküldte. b.) befogadta, hogy beköltözhet a frank birodalomba hova? kikkel? visszaküldte a népéhez?!
Ha akarom vemhes ha akarom nem...
Erre céloztam, hogy ez így, csak az egyik oldal szórványos krónikáira alapozva sovány a történet rekonstruáláshoz.

sas70 2016.09.08. 16:19:04

@krepler: Igen és Amerikában verik, meg lelövik a négereket. Szinte bármire lehet példát hozni a világból, főleg ha akarja valaki és még el is akarja hinni. A kérdés az, hogy a mai Magyarországnak ez-e a legfontosabb problémája? Mert kurvára nem! Ez a legaljasabb, legőrültebb néphülyítési kategória és mint mondtam, a teljes paranoia. "Szép" történelmi példák vannak ezekre, de mindegyiknek nagyon rossz vége lett.

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 16:28:51

@krepler:

"katolikusék azért inkább a görög-keleti kifejezést használják, mert az ortodox jelentése igazhitű - és amíg a keleti és nyugati kereszténység egységes volt, addig a mainstream keresztények voltak az orthodoxok (igazhitűek) és katolikhoszok (egyetemesek), akik meg kilógtak a sorból, az a heretikoszok (vagyis a "válogatók", akik válogatnak a hitigazságok közül, és nem az egészet fogadják el)."

Ugyanez igaz a mi oldalunkra is, mégis tiszteletben tartjuk a "katolikus" nevet, pedig valójában MI vagyunk a katolikusok, az egyház hivatalos neve "katolikus ortodox egyház". Csak az keményebb ortodox radikálisok nem használják a katolikusokra a "katolikus" nevet, az ő kedvenc kifejezésük a "frank-latin eretnek".

"ahogy nyugat egyre inkább latin nyelvűvé válik, kelet pedig megmarad görögnek (és szírnek + koptnak), úgy a keleti szinonímája a görög lesz. a görögkeleti igazából szóismétlés. a szó a görög katolikus óta lehet pontosítás (ők olyan görög - ortodox - szertartásrendű, de róma főségét elfogadó keresztények)."

Tisztázzuk: ortodox szertartásrend NEM létezik! Van latin, bizánci (görög), nyugati-szír, keleti-szír, alexandriai, stb. szertastásrend. Mindegyik érvényes.

Ahogy a katolikus nem egyenlő a latinnal (a katolikusok kb. 5 %-a nem latin rendű), úgy az ortodox sem azonos a bizáncival, bár tény: az ortodoxok 99 %-a ezt használja.

Ami a szétválást illeti, valóban igazad van. A legnagyobb szakaadások során valóban az történt, hogy egy adott szertartásrend sokszor együtt járt a szakadással. Lásd: a második nagy egyházszakadás alatt (V. sz.) az alexandriai és a nyugati-szír rítus szinte teljesen elszakadt a többiektől, ahogy az elsú alatt a keleti-szír rítus. Majd meg a latin és a bizánci a XI. században egymástól. De ennek ellenére minden rítust elismert mindenki, ahogy ez ma is van.

"én nem érzek benne lekicsinylést, és nincs is normális esetben. de ha téged nem zavar, hogy a pápahű keresztényeket "egyetemes"-nek hívják, használjuk az "igazhitűt" a keletiekre (akikkel pár apróság kivételével nincs is teológiai vitájuk a katolikusoknak)"

Komoly viták vannak. Igen, az alaptanításban valóban nincs vita. Azaz mondjuk a katolikus-protestáns teológiai vitákhoz képest a katolikus-ortodox valóban minimális, ez igaz, de ez az 5 eltérés a dogmatikában mégis komoly gond.

"eddig valami olyan benyomásom volt, hogy te református vagy"

Sosem voltam protestáns. 25 éve, mielőtt keresztény lettem, tagja voltam egy szektának 2-3 évig, de az nemigen nevezhető kereszténynek.

miketbeszéltek 2016.09.08. 17:46:07

@élhetetlen: "Csak azt kéne észre vennetek, hogy a cinizmus nem a keresztényekről szól, hanem arról, hogy egy létrehoznak egy államtitkárságot" Az államtitkárság jogosságán, hitelességén persze lehet vitatkozni, de a blog nem az államtitkárságon, hanem a keresztényüldözés tényén gúnyolódik! Egyébként Nyugaton sajnos még egy államtitkárságig sem jutottak a témában....

csentecsa 2016.09.08. 17:53:52

@Segna: Te most részletekre kérdezel rá, ami helyénvaló. Az viszont már nem, hogy ezek alapján megkérdőjelezed az Avar Kaganátus Nagy Károly , majd ki Pippin alatti felszámolódását, eljelentéktelenedését.
Ráadásul úgy, hogy semmit nem állítasz vele szembe. Kb. olyan, mint hogyha a mohácsi csata körüli kérdések felvetődése miatt magának a Mohácsi csatának a megtörténtét kérdőjeleznéd meg.
A régebbi történészek következtetéseit pedig lehet vitatni,cáfolni de önmagában azért mert régebben keletkeztek nem kell elvetni. Ezek egyébként is a források hiteles fordításain alapulnak.
Attól pedig, hogy egy forrásban szereplő helyszín mégt nem sikerült feltárni, nincs értelme -önmagában ezért -elvetni a forrás hitelességét. Ráadásul elképzelhető, hogy a később megjelenő magyarok maguk is erődítéseket képeztek eezeknek a helyeknek a maradványain.

A Caspanus féle bekezdésből annyi derül ki, hogy a szláv támadásoktól tartva a meggyengült avar vezető nyugatabbra, a mai Szomathelytől nyugatra szeretett volna költözni népével, amire engedélyt kapott a császártól. Tehát már alárendelt viszonyba kerültek az avarok..

krepler 2016.09.08. 18:23:02

@sas70: mondtam én, hogy magyarországon négervédelmi államtitkárra van szükség? mondjuk ha az eu csinálna egy keresztényvédelmi intézményt, annak talán lenne vmi értelme. vagy még inkább az ensz emberi jogi bizottsága (ott lenne helye is).
de ne aggódj, ez egy olyan ország, ahol akkor lett államfő egy volt tengerész, amikor elvesztettük a tengeri kijáratunkat...

miketbeszéltek 2016.09.08. 18:23:52

@Segna: "vagy összehasonlítva más üldözöttekkel, elenyésző."
A világ 1/4-e mohamedán, ahol keresztény hitre áttérni halálos ítélettel egyenlő. A dzsihadisták által veszélyeztetett területeken már a kereszténység ténye is halálos ítélettel egyenlő lehet. Olyan területekről tűnnek el kereszttény közösségek, ahol túlélték az elmúlt 2000 évet. Ezen kívül halálos bűn a kereszténység Észak-Koreában, egészen a napjainkig a békepapos felszín alatt a független keresztények tömegei szenvedtek el kegyetlen üldözést. persze, Nyugaton még nem tartunk itt, de Norvégiában már erőszakkal szakított szét családot a Gyermekvédelmi" hivataluk. Az USÁ-ban rákényszerítik a keresztény egyetemekre az LMBT mozgalmat. Több helyen Nyugaton a mohamedánok "érzékenységére" való tekintettel betiltják a keresztény ünnepeket és jelképeket stb.

krepler 2016.09.08. 18:34:11

@a BircaHang Média szerk.: bocsánat a "lereformátusozásért" :)
az egyháztörténelmi áttekintést jó volt olvasni, csakugyan felületes voltam. az "ortodox rítus"-nál a bizáncira gondoltam, de megjegyzem a többi ortodox egyház rítusa jobban hasonlít egymásra, mint a nyugati protestáns és nyugati katolikus szertartások (és akkor még nem mentünk bele, hogy nyugaton is van pl. az ambrózián liturgia - ami valahol félúton van a bizánci és a római rítus között , elvileg alexandriai is - ha jól emléxem, és trident előtt volt még több más liturgia is, talán még saját esztergomi is). vannak dogmatikai viták is, de pl. van interkommunió (szentségekhez járulás kölcsönösen, az ortodox istentisztelet érvényes misehallgatás katolikusoknak - szóval talán bocsánatos bűn ezt csekélynek mondani.
és bocsánat, nem gondoltam, h a görög keleti leértékelő lenne. ma is tanultam valamit, kedves ortodox vitapartnerem :)
"frank-latin eretnek" :)))))

krepler 2016.09.08. 18:48:54

@miketbeszéltek: a keresztények jelenleg a legnagyobb számban üldözött kisebbség, ez egy szomorú tény.
de pl. az lmbt-mozgalmat nem kényszerítik rá senkire. te hallottál arról, hogy valahol bárkit is homoszexuális házasságra vagy akár csak kapcsolatra kényszerítenének?
nyugaton a keresztény ünnepeket kezdik az állami ünnepek közül kivenni, ami egyrészt marhaság egy keresztény kultúrájú országokban, másrészt marhaság, mert sok közülük jócskán kereszténység előtti ünnepeket hoz át, tehát nagyon komoly, ősi tradíciókra legyintenek. másrészt nyilván nem esik jól egy kereszténynek, ha mondjuk nagyszombat munkanap, és nehezebb templomba menni.
egy rendes liberális nem azon kaffog, hogy töröljék el a húsvétot (karácsony, pünkösd, mikulás stb), hanem hogy mondjuk legyen "világnézeti szabadnap" - amit a mohamedán ramadánkor, a katolikus nagyboldogasszonykor, az ortodox a julián naptár szerinti húsvéthoz, az indián a nagy manitu napján :)
viszont azt, amikor nyugaton a kereszténység elveszti (kulturálisan és szociológiailag egyébként azért indokoltnak mondható) előnyét, azt ne nevezzük üldöztetésnek. mert ezzel azért elég csúnyán lenézzük azokat a keresztényeket, akiket koreában, afrikában vagy a közel-keleten bebörtönöznek vagy kivégeznek... plíz!

a BircaHang Média szerk. · http://www.bircahang.org 2016.09.08. 18:55:20

@krepler:

Ez így igaz. Egy ismerősöm katolikus pap volt, majd áttért az ortodoxiába, Még új pappá szentelés se volt. Azaz elismerjük a katolikus szentségeket érvényesnek.

miketbeszéltek 2016.09.08. 19:13:16

@krepler: Persze, igazad van. De itt nincs lehetőség részletesen kifejteni az álláspontot. Természetesen távol legyen tőlem, hogy egy lapon emlegessem a Közel-Keleti stb. vértanúkat a Nyugati kereszténységgel, de az tény, hogy a kereszténység fellegváraiban is rossz irányba mozdult el a helyzet. Amikor arra kényszerítenek egyházakat, hogy eskessenek meg homoszexuálisokat; amikor már tartóztattak le prédikátort, mert a Biblia melegeket érintő részét olvasta fel, az aggasztó irányt mutat. -Más kérdés, hogy a dán egyház az államegyházi státusza miatt került ilyen helyzetbe....Ezen események azért felidézik a Biblia próféciáit az elsőként ítélet alá kerülő egyházról (Laodíceától kezdve a hitben járókig). Protestánsként sejtheted, hogy általánosságban mit gondolok a jelképekről, tárgyakról, ünnepekről. De bizonyos helyzetekben ez a teljes kereszténységet szimbolizálhatják, és akkor más a helyzet...

krepler 2016.09.08. 19:34:45

@miketbeszéltek: katolikus vagyok :)
egyetértek, nem lehet(ne) egy papot arra kényszeríteni, h két homoszexuálist összeadjon - de ha ez az állami anyakönyvi hivatali rendszer része, és államilag lehetséges az egyneműek házassága, akkor nem tagadhatja meg. mondjuk - kivált városban, ahol van más hely is - kérhetné, hogy legyenek szívesek máshoz menni, mert ez számára elég nehéz. mondjuk papként - szerintem, és ez eléggé magánvélemény - megáldhatja az együttélést, de nem adhatja össze, mert keresztényként (a legtöbb felekezetnél) egy ffi és egy nő kapcsolatát lehet házassággal szentséggé vagy legalább megszentelt kapcsolattá tenni (per definitionem).
és tény, hogy van egy tendencia (nyugaton), ami mondjuk kereszténység szempontjából aggasztó: túlszaladhat. nem az a baj, ha a keresztény gondolkodás és életvitel nem számít előnynek, támogatottnak, hanem ha kifejezetten hátrányt okoz. ez ellen nyilván fel kell lépni - és a legtöbb liberális támogat is ebben
ugyanakkor azért ágálok az ellen, hogy ezeket a tendenciákat keresztényüldözésnek nevezzék, mert nem lesz súlya a szónak, ha TÉNYLEG keresztényüldözés lesz... (remélem persze, nem)

miketbeszéltek 2016.09.08. 20:33:14

"megáldhatja az együttélést" Nem túl bölcs azt megáldani, amit Isten nem áld, sőt....És ez mélyebb igazság, mint egy felekezet szertartásrendje.

krepler 2016.09.08. 22:12:02

@miketbeszéltek: mai tudásunk szerint (a mainstream orvosok, pszichológusok többsége) a homoszexualitás nem választás kérdése, hanem velünk született dolog. esetleg próbálhat a hajlamai ellen élve egyedül lenni, vagy nehézkesen egy heteroszexuális kapcsolatban. de ha két ember egymást szeretve és segítve, hűségben, a világ szebbé tételére együtt akar élni - még ha ez nem "normális" is, akkor szerintem lehet rajta Isten áldása.

miketbeszéltek 2016.09.08. 22:27:20

@krepler: A kereszténység szabad választáson alapul: vagy elfogadjuk, hogy ennek (az életre-halálra menő) "játéknak" a játékszabályait a Mindenható Isten találta ki, vagy lehet menni más ligába is (aztán a legvégén kiderül, hogy univerzálisak voltak-e a szabályok). A keresztények erőszakkal senkit sem akarnak megtéríteni-de ne keverjük bele Isten áldását! Nem sértő szándékból fogalmazok így: bocsi, de nekem nem az emberi vélemény a mérvadó, hanem ami Isten szerint van-ahogy azt az Igében egyértelműen ki is jelentette!

törökmonika 2016.09.08. 22:42:09

@miketbeszéltek:
No.
Itt azért álljunk meg egy pillanatra.
Kevés téreítő vallás van a világon, amelyik akár - gyakran - erőszakkal is, de térít.
A kereszténység élen jár.
Ez nem vitatéma, hanem tény.
És éppen innen indult az egész poszt.
Nagyon viccesnek érzem továbbra is, hogy Európában bárki is keresztényüldözésről beszél.
Európában senki nem üldöz keresztényeket.
Hogy ők kiket és miket üldöznek, azt most talán gahyjuk (ne hagyjuk).
De azért azt állítani., hogy nem térítő vallás...
Finoman fogalmazva is oltári nagy alulműveltséget feltételez.

krepler 2016.09.08. 22:44:20

@miketbeszéltek: azt gondolom, hogy az alapszabályok univerzálisak. vannak azonban olyan szabályok, amelyek ugyan Istenhez kapcsolódnak, de mégis emberi alkotásnak tűnnek. pl. az ószövetségi szabályok jelentős részét nem tartjuk már kötelezőnek. (ugye, jól gondolom, hogy te is keresztény vagy). de Jézus után se kaptunk minden helyzetre univerzális megoldókulcsot. sok esetben mérlegelni kell a szeretet és a főparancsok alapján, illetve a többi kisebb parancs segítségével.
úgy vélem (és ez annak szól, hogy tudom, nem ez a hivatalos tanítás, amihez igyekszem tartani magam, de másképp gondolom), hogy az egynemű emberek kapcsolatában eddig nem az Örökkévaló akarata szerint gondolkoztunk

krepler 2016.09.08. 22:49:09

@törökmonika: Móni, nem erről van szó!
hanem azzal az elegáns gondolatmenettel, amely MINDEN keresztényüldözést lekicsinyel.
a magyar államtitkárságnak viszont nem a keresztényüldözéshez van köze, hanem, h valami újabb névleges díszpinty fizetéséhez :(
de azon azért remélem azon se vitatkozunk, hogy a kereszténység ma már nem térít erővel sehol (ok, vannak elborult politikusok, de könyörgöm, azok mennyire keresztények?)

miketbeszéltek 2016.09.08. 23:14:58

@krepler: Az ó-és újszövetség között nincs olyan antagonisztikus ellentét, mint ahogy azt sokan vélik -hogy mást ne mondjak, Jézus is az ószövetségi törvényt betöltve halt kereszthalált, hogy Isten kegyelmének korábbi akadályát, a bűnt legyőzze. Jézus nem törölte el az ószövetségi (most hagyjuk, hogy az ószövetség (könyv) is több szövetséget tartalmaz.) szexuális törvényeket (sem), sőt azt nyilatkoztatta ki, hogy a megtérés és víz általi újjászületés által olyan új természetet kap a hívő, hogy immár kényszer nélkül is megtartja a törvényeket. De ezen felül is részletezi az úsz a páli levelekben (pld. a Róm 1-ben) Isten véleményét a homoszexualitásról!

krepler 2016.09.08. 23:36:43

@miketbeszéltek: nem azért jöttem, hogy eltöröljem, hanem hogy beteljesítsem...
de a páli levelek azért mégse Jézus.
és hát azért mégiscsak van a törvényeknek egyfajta fejlődése. pl. nem tartjuk az étkezési szabályokat - pedig mondjuk Jézus még vlszleg betartotta a többségét (néhányat meg provokatívan pont hogy nem). vért is eszünk, pedig a jeruzsálemi zsinaton annak a tiltását meghagyták. de - és ebben aligha van különbség közöttünk - a lényeg nem változhat, a törvények irányultsága.

csentecsa 2016.09.08. 23:44:40

@törökmonika: Manapság már nincs erőszakos keresztény térítés, viszont a világ számos pontján üldözik a keresztényeket. Ők a legelsők akik megérzik a fanatizálódó iszlámot Nigériában , Egyiptomban vagy Szíriában..

miketbeszéltek 2016.09.08. 23:46:02

@törökmonika: Üdvözlöm körünkben a blog szerzőjét! Csak azt sajnálom, (bár ugyanakkor megtiszteltetésnek is tekintem) hogy pontosan az én hozzászólásom lépte át az ingerküszöbödet, holott -hol kulturáltan, hol alpári módon-többen kifejtették a fő kifogásukat a blogoddal szemben. Ezt előttem 22.49.09-kor krepler tökéletesen megfogalmazva leírta-ezt egy az egyben bemásolhatnám saját véleményemként. De a konkrét ellenvéleményedre: Nem vallástörténeti összefoglalásként írtam a válaszomat kreplernek, hanem a bibliai törvények szituációs etikai értelmezésének cáfolataként-ha ezt nem értetted meg, akkor -klasszikustól idézni nem szégyen-finoman fogalmazva is alul vagy tájékozódva a kereszténység lényegét illetően. Persze, van enyhítő körülményed, mert Augusztinusz nyomán valóban uralkodó szerepre jutott az a teljes mértékben az Úsz alapvető tanításaival ellentétes vélekedés, miszerint a hitet államhatalmi eszközökkel, erőszakkal is rá lehet kényszeríteni emberekre/népcsoportokra. Ez a felfogás évszázadokon keresztül némította el a saját, megújulásra, Bibliához való visszafordulásra vágyó ellenzékét, így valóban volt külső és belső erőszak is. Holott az Úsz lényege a szabad akaratból történő hitre jutás, illetve abban járás. A kereszténység valóban térítő vallás: hirdeti Jézus Krisztus feltámadását, a megszerzett bűnbocsánatból való részesülés lehetőségét, az Isten (szellemi természetű) országába való meghívást. Azonban el kell olvasni, hogy a legnagyobb térítő, Pál ezt hogyan tette meg: az Ő "erőszakos fegyvere" csak az evangélium inspirált hirdetése, Isten természetfeletti erejének a demonstrálása volt; megaláztatásokat, üldözéseket, megkövezéseket Ő szenvedett el közben. -Századunkra a keresztény kultúrkör országaiban van ugyan felekezeti, államhatalmi domonancia-küzdelem, de a keresztény hitet erőszakkal terjesztő, vagy annak nevében erőszakot alkalmazó csoportot nem ismerünk-a legutolsó jelentősebb (keresztények közötti) konfliktusban is -Észak-Írországra gondolok- az unióhoz való viszony volt a konfliktus fő forrása, ennek csak körítése volt a felekezeti ellentét.

miketbeszéltek 2016.09.08. 23:56:00

@krepler: Aki egy törvényt megszeg, az már az egész Törvényt is megszegi, mint ahogy ezt a büntető törvénykönyv is gyakorolja....
"vért is eszünk, pedig a jeruzsálemi zsinaton annak a tiltását meghagyták." Akkor miért eszel? Miért csak -egyébként- eretnek szekták vették észre, hogy Isten SOHASEM engedte meg a vér megevését? -Az Ósz-i rituális törvényeket nem kell megtartani, hiszen Jézus valóban betöltötte azokat (pld. a páskabárány, vagy az Engesztelés Napja törvényét), de ahogy fentebb is utaltam rá, Ő-az újjászületett, új természetre hivatkozva-megszigorította az erkölcsi-közötte a szexuális-törvényeket!

törökmonika 2016.09.09. 01:53:32

Javaslatom az éjszakai fecselyre (nehogy kifogyjatok a témából):
1. keresztes háborúk
2. erőszakos térítések a világban
3. szent inkvizíció
Én most elmegyek aludni, mert jó zsidó szokás szerint keresztényüldözés és vérivás után a test pihenni vágyik, de tiétek a pálya, majd időnként visszajövök mosolyogni.
Ja, és egyetlen percre se jusson senki eszébe a poszt eredeti témája.

Attilajukkaja 2016.09.09. 09:14:15

@törökmonika:
Lemaradt a boszorkanyuldozes! ;o)

filiszteus 2016.09.09. 09:29:45

@krepler: Elolvastam , amit írtál a keresztényüldözésről és bár vallásos nevelést kaptam mégis találtam benne számomra új információkat. A baj nem a tartalmával van, hanem a címzettjével. Körülbelül ahhoz tudnám hasonlítani a szituációt, mint amikor valaki egy varacskosdisznónak el akarja magyarázni az integrálszámítás lényegét, pedig a disznó még a differenciál számítást sem érti.
Ez a szerencsétlen, frusztrált teremtés szellemes akart lenni, ezért felsorolt minden disznóságot, amit szerinte a kereszténység elkövetett az emberiség ellen és "rendkívül ötletesen" megfordította az előjelet. Tulajdonképpen magasról leszarom keresztényként is, amiket összehadovált, csak az a nagy izzadságszagú erőlködés bántja a szépérzékemet. A lényeg, hogy nagy hibát követ el, aki ezt a silány provokációt komolyan veszi és felháborodik. Tudomásul kell venni, hogy ennek a nőnek merő kudarc az egész nyomorult élete, kezdve azzal, hogy bűnronda szegény és ezt a kudarchalmazt gyűlölködéssel próbálja kompenzálni. Ha felháborodott kommenteket olvashat tőletek, akkor elérte célját és egy kicsit boldog.

Attilajukkaja 2016.09.09. 10:17:49

@filiszteus:
" az a nagy izzadságszagú erőlködés bántja a szépérzékemet.'
Mert annak ugye nincs izzadsagszaga, hogy a kormany Mo.-n felallit egy keresztenyuldozes elleni hivatalt, raszan 1 milliard forintot? Vagy hogy meg tobb milliardert menekultudozesi gyuloletkampanyt indit, olyan nepszavazasra herdalja el a penzt, aminek NINCS semmi mas ertelme, csak Orban hatalmanak bebetonozasa? Mert kis hazankban ugy nincsenek komolyabb problemak, mint a nem letezo keresztenyuldozes vagy bevandorlasi hullam?
En itt mar nem is izzadsag-, hanem eros kakiszagot erzek, ami korbelengi ezt az orszagot. Nem veletlenul menekul innen annyi magyar, ahany csak tud.

krepler 2016.09.09. 14:25:31

@filiszteus: én inkább csak elszomorodom, ha valaki nem érti, amit mondani akarok. sajnos a hivatalos állami propaganda olyan erős és egysíkú (és a nem-kormánypárti gondolatmenetek se sokkal szofisztikáltabbak), hogy az emberek elfelejtenek gondolkodni. általánossá váltak a keresztény=fideszes, nemfideszes=zsidó, nemvallásos=zsidó, keresztényellenes, liberális és hasonló gondolkodást helyettesítő panelek.
sajnos minden oldalon tipikusak azok az eszmefuttatások, ahol rámutatnak egy hibás gondolatra vagy döntésre, a kritikát azonban úgy sikerül megfogalmazni, hogy közben becsúszik egy csomó valótlan állítás, durva leegyszerűsítés és egyebek.
számomra még mindig megdöbbentő, hogy milyen könnyen írunk olyanokat, amelyek a ravatalozóban rendeznének szexpartit (khmmm). és sajnos ez is egyre inkább oldaltól függetlenül.
amikor valami nagyon szúrja a szemem, és ráérek, akkor próbálok érvelni ellene, higgadtan, tényszerűen, kedvesen. Birca pl. időnként olyan dolgokat mond, hogy inkább végig se olvasom a posztjait, de soha nem szokott trágár lenni, és ha normálisan szólsz hozzá, akkor normálisan válaszol, ami azért számomra érték.

krepler 2016.09.09. 14:44:37

@törökmonika: kedves Mónika!
nem tudom, hogy nem olvasott el vagy nem értett meg. :(
több hozzászólásomban is jeleztem: a keresztényüldözés elleni helyettes államtitkárság magyarországon körülbelül olyan értelmes ötlet, mint a tengervízsósító főkamara tuvalun.
miközben azonban elégedetten készül a következő posztjára legalább egy percig gondolkodjon el azon, hogy talán egyetlen hozzászóló se jelezte, h az államtitkárság felállítása milyen remek ötlet. sokan jeleztük, hogy szamárság. (gondolom a keresztények vérét ivó - nem zsidó, hanem - muszlim bevándorlók elleni kampány fokozása az egyik fő cél. tehát izé, lehet, h nem szamárság, hanem gonoszság).
az én problémám az, hogy JELEN PILLANATBAN A VILÁGNÉZETÜKÉRT SZENVEDŐ EMBEREK TÖBBSÉGE KERESZTÉNY. és a poszt nem semjén zsoltot bántja meg, hanem a tényleg szenvedő keresztényeket, akik ezt nem érdemlik meg.
kérem, mint liberális gondolkodású, a felekezeti-etnikai üldözésekre fogékonyan gondolkodó zsidósághoz (is) kötődő publicista ne a keresztényüldözésen köszörülje a billentyűt. a példák igazak (de azért hál' istennek egy elmúlt korról szólnak), a szellemesség ízlés dolga, nekem többnyire tetszenek a posztjai, azok is, amelyekkel esetleg nem értek egyet. a mai kereszténységet azonban inkább Ferenc pápa, Teréz anya - és sajnos az irakban kivégzettek fémjelzik, mint torquemada, borgia sándor vagy semjén zsolt.

filiszteus 2016.09.09. 16:44:19

@Attilajukkaja: Csak egészen elborult elmék tudnak a hazai menekültpolitika ellen pampogni. Azé mee a Zorbánnak hasznára van! Nem vagyok fideszhívő, de a realitásokkal azért tisztában vagyok. nem szeretnék a VIII. kerület egyes részein (ahol a cigányok rátámadnak az utcában lévő főiskolára tartó hallgatóra, mert mit keres az ő utcájukban) kívül még no go zónákat. Még vitázni sem érdemes ezen. Egy elmebeteget nem lehet meggyőzni arról, hogy nem ő Napoleon. Képesek olyan hülye statisztikákkal előállni, hogy Magyarországon több nemi erőszakot követnek el magyar férfiak, mint migránsok. Ugyanis nem engedtük be őket. Próbáljanak Svédországgal kapcsolatban ilyen statisztikákat emlegetni.

Attilajukkaja 2016.09.09. 16:52:52

@filiszteus:
"Csak egészen elborult elmék tudnak a hazai menekültpolitika ellen pampogni"
Sertegetni en is tudok, ha erre van igenyed: csak az egeszen primitiv, gondolkodni es osszefuggeseiben latni a vilagot keptelen egyedek tudnak IGY bedolni Orban olyan elterelo muveleteinek, mint a menekultpolitikaja. Es csak az egeszen elborult agyuak orulnek annak, hogy erre milliardokat kolt el, mikozben a korhazakban nincs penz egy WC ulokere sem. Mert a ketto kozott igen is van osszefugges!

filiszteus 2016.09.10. 11:56:42

@Attilajukkaja: Megfeledkeztél a lélegeztető készülékekről. Arra szoktátok átszámolni az olyan kiadásokat, amiket nem a nyájatok által kedvelt kormányok eszközölnek. A fidesz-tűzijáték sokkal haszontalanabb, mint a maszop-szadesz tűzijáték. Légy azért nyugodt, sokkal kevesebb jutna wc ülőkére, ha nyitva lennének a határaink. Azért azt próbáld magadban eldönteni, hogy a Charlie Hebdo agyalágyult munkatársaiért (akik feleslegesen hergelnek fanatikus elmebetegeket) ontasz krokodil könnyeket, vagy a fanatikus elmebetegekért
(akikből bőven akad a más országokba beengedett migránsok között).
Különben a következő okosságodra már nem fogok válaszolni, inkább tanítom egy kicsit a vizslámat kortárs amerikai irodalomra.

Attilajukkaja 2016.09.10. 12:18:57

@filiszteus:
" Megfeledkeztél a lélegeztető készülékekről."
Bocsi. Tenyleg feluletes egy senkihazi lehetek, hogy a WC ulokek jutottak eszembe. :o))) Mert johettem volna meg a gyermeketkeztetessel, a raszorultak szocialis juttatasaival, a KLIK tevekenysegevel, a trafikmutyival, a demokratikus intezmenyek leepitesevel es meg sokkal tobbel. Mennyivel lett volna jobb, ha azt sem veszed eszre, hogy a korhazaink kritikus allapotban vannak? Azert hoztam elo a korhazi WC ulokek (es papir) hianyat, mert arra az en anyukamnak is egyre gyakrabban ra kell majd ulnie. Es a tiednek is. Ezt kellene egy csomo embernek felfognia.

" sokkal kevesebb jutna wc ülőkére, ha nyitva lennének a határaink"
Ez a te maganvelemenyed. Nem tobb.

"próbáld magadban eldönteni, hogy a Charlie Hebdo agyalágyult munkatársaiért (akik feleslegesen hergelnek fanatikus elmebetegeket) ontasz krokodil könnyeket, vagy a fanatikus elmebetegekért"
He? Most ugye Orbanrol beszelunk, mint elmebetegrol (Grazi klinika).

" tanítom egy kicsit a vizslámat kortárs amerikai irodalomra"
Elobb tanitsd meg angolra a magyar vizsladat, mert kulonben o sem erti majd, mirol hadovalsz. :o))))

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu