A címben felvetett kérdés égetőbb, mint gondolja a kedves olvasó. Nem szabad a homokba dugni a fejünket. A keresztényüldözés mindennapjaink égető problémája – ha másból nem, onnan biztosan lehet tudni, hogy már államtitkárságot is létrehoztak ellene.
Ahhoz, hogy hatékonyan felvehessük a harcot a keresztényüldözéssel, kénytelenek vagyunk megismerkedni az ördöggel magával.
Keresztényt üldözni afféle népi sportnak, virtusnak számított a magyar történelem során. Ha kinyitjuk a történelem- vagy irodalomkönyveinket, gyakorlatilag semmi másról nem olvashatunk benne, mint hogy hazánk földjén rendszeresen és sportból üldözték a kereszténységet.
Most ne tessenek Koppány vezér tetemrészeire gondolni, haladjunk.
Keresztényt üldözni sokféle módszerrel szokás, a legjobban elterjedt az, hogy éjfélkor, a keresztúton, amikor a varjúhájat szedjük teliholdkor, akkor térdelőrajtból indulunk és üldözzük a keresztényeket.
Kedves népi szokás még, hogy szintén éjszaka megjelenünk a delikvens háza előtt fehér csuklyában, rágyújtjuk a pajtát és elégetünk egy keresztet, hogy a delikvens retinájába beégjen a látvány.
Szintén régies szokás, hogy máglyákra cibáljuk őket és családilag égetjük el őket, de ez a szokás mostanában már kezd kimenni a divatból.
Egy időben az is járta, hogy nagy hajókra szálltunk, találtunk és meghódítottunk teljes földrészeket, és ott, aki keresztény volt, azt nagyon üldöztük, egészen a rezervátumokig.
Az európai irodalom, különösen az angolszász vonal különös figyelmet fordított a keresztényüldözésre, akár Indiáról, akár más gyarmatról volt szó, az úgynevezett teaklubokban szerveződött aktív közösségek mindig lelkesen üldözték az ottani keresztényeket. Ha nem volt, vittek oda.
A nagyobb háborúkban, amelyekben a civilizált lakosság nagy része százalékosan is nagyon elpusztult, természetesen csak keresztények haltak meg – de hiszen ezért is robbantottuk ki őket.
A leghatékonyabb keresztényüldözés természetesen a kommunizmus éveiben zajlott, amikor annyira üldöztük a keresztényeket, hogy például párttitkár belőlük a lehető legritkább esetben lehetett, kénytelenek voltak más állásban meghúzni magukat. De persze nem voltunk ennyire bigottak – a mi keresztényünk azért még lehetett párttitkár, csak csöndben, a négy fal között.
Áttérve napjaink keresztényüldözésére: megállapíthatjuk, hogy a globalizáció mentén az egyetlen, valódi problémája az ma a világnak, hogy üldözik a keresztényeket.
Sajnálatos tapasztalat, hogy sem Észak- vagy Dél-Amerikában, sem Európában, sem Ausztráliában, sem másutt gyakorlatilag máshogy nem, csak az éj leple alatt lehet valaki keresztény, mert különben üldözik.
Nem véletlen, hogy Európa szívében, egy bátor kis állam ismét az asztalra csap és azt mondja, hogy elég volt a keresztények üldözéséből.
A XXI. században persze új formát öltött ez a tevékenység. Ma már gyakorlatilag minden technikai eszköz a rendelkezésünkre áll a keresztények üldözéséhez: tévé, rádió, internet, óriásplakátok. Vagy a Pokemon Go. Megyünk az utcán, és az app jelzi nekünk, melyik sarkon találhatunk egy rettegő, üldözendő keresztényt.
Közösségi oldalak százai buzdítanak a tevékenység kiterjesztésére.
Jellemző módon még a legnagyobb vallási vezető, bizonyos pápa is erőteljesen kifejti a nézeteit ma már szinte mindenütt.
Ilyenkor feltétlenül kapcsoljunk át a tévén a Vidám vasárnapra.