Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • Bodócsy Vera: Amíg élek, nem felejtelek. Nagyon szerettelek. Köszönök minden írást, fotót (2020.09.03. 17:37) Tíz jel, ami arra utal, hogy esetleg egy kicsit fáradt vagy
  • : @tomtyi: mellesleg II. Ottónak nem volt osztrák felmenője , legkevésbé I. Ferdinánd. Mivel mintegy... (2018.08.20. 00:39) Honfoglalás
  • urbánugar: Hm. @Konyvmolyolo: Egy ilyen munka talán engem is érdekelne. Legalább is szívesen kipróbálnám mag... (2018.07.18. 14:38) Levél anyámnak
  • Bodócsy Vera: Szerettem mindet, mentettem, amit csak tudtam. Nem tudok aludni a hiányodtól. Nem így kívántam, ... (2018.07.13. 03:29) Feljegyzések a pelenkázó mellől 26. - Pillanatképek
  • aranyosfodorka: Hosszú, hosszú titkos, néma olvasás után muszáj megszólalnom. Ez igaz ? Hát Te is ? Sajnálom, de t... (2018.05.02. 10:00) Szerettem

1911. július 7.

2016.07.07. 21:58 | törökmonika | komment

1911. július 7-én már teljesen nyilvánvaló volt, hogy valami nagy-nagy háború készül Európában, ám ezzel Hajdúböszörményben nem foglalkozott az anya, aki aznap szülte meg Ilona lányát, Holczer Ilonát.

Az uradalmi jószágtiszt lánya hamar Pestre került, de nem sokat tudni róla - azt azért igen, hogy 1940-ben megszülte a lányát, Ilonát, Nagy Ilonát. Arról is csak pletykák vannak, miért volt olyan sietős onnan eljönnie. Mindenesetre Pesten kitanulta a cipész-szakmát és elhelyezkedett, később férjez is ment.

Amikor a kislány később kérdezősködni kezdett, a nagypapa, az unitárius lelkész, akinek még kilencven éves kora fölött is dús volt a haja és minden foga a helyén volt, azt mondta, Ilonkám, én csak annyit tudok, hogy anyukádék esküvőjén már te is ott voltál.

Holczer Ilona férje Nagy Béla volt, akiről biztosan lehetne sokkal többet is tudni, ha valaki nagyobb energiákat ölne bele, nagyon szerelmes lehetett,volt ott valami előző házasság is, mi másért alakult volna így az életük. Abba már a sors rontott bele, hogy Nagy Bélát - akiről kéne sokkal többet tudni - nem csupán a zsidótörvények gyötörték, de a cukorbaj is. Meghalt igen fiatalon, már 37 évesen. Vagy az egyikbe, vagy a másikba, ki tudja ezt utólag eldönteni már.

Nem sokat tudok Holczer Ilonáról. A Dob utcában élt, a Király utcában volt kis suszterműhelye, iparosbálokba járt, élte a világát, nevelte a lányát, ahogy lehetett akkor.

Amennyire tudom - sose mesélt róla, ez korosztályos sajátosság - bekerült persze a gettóba, de előtte még elküldte a lányát, a kis Ilonkát, a Pötyit Svájcba, baja ne essék. Nem is esett, csak magyarul felejtett el teljesen, mire hazatérhetett épségben, egészségesen. Addigra Holczer Ilona férjez ment újra, mert kellett a biztonság.

Ezt persze már megírtam egyszer, csak idézgetem magam. Így szól.

Őrizgetek egy levelezőlapot. Rajta a szöveg előregyártott. A dátum 1939.Élt Budapesten egy cipészmester, akinek kicsiny boltja volt. Ez ismerős, nagyanyámék is ilyet vittek, amíg ki nem öregedtek belőle, a Király (majd Majakovszkij, később ismét Király) utcában.

Dohos, félhomályos helyiség volt, húszas évekbeli tálalóval. Sosem értettem, miért van az ott, de nagy néha, amikor valami neves, békebeli kuncsaft érkezett, nagyanyám kinyitotta az enyv gőzétől ragacsos üvegajtót, és picinyke poharakat vett elő. Rózsaszín tálcára tette őket, mindig hármat, teletöltötte saját készítésű snapsszal, amelyre felettébb büszke volt. Ünnepélyesen vitte nagyanyám, a vidéki kislányból terézvárosi úrilánnyá, majd cipészfeleséggé  avanzsált  apró, gömbölyű asszony, vitte hátra, ahová csak a kiváltságosok  léphettek be.
A műhely kaptafákkal, faszegekkel, ragasztótól mocskos edényekkel volt tele, de hamar került a vendégnek forgós szék. A felsőrész-szabó asztal alól húzták elő - ott lakott az, mióta a cipészfeleség egyetlen lánya úgy döntött, mégsem lesz zongoraművész. Erre ült a neves vendég, félhomályban, a művészszékre, s hörpintgette, szájában  forgatva,  az aromát, míg cipőjére - békebeli bőrtalppal - új sarok került. A levelezőlap gazdájánál, Klein cipészmesteréknél sem lehetett másként; talán snapsz helyett ürmöst kínáltak. És keveset beszélgettek ott a műhelyben: mennie kellett a munkának, haladnia. Arra ott volt a kocsma, ahová munka után az iparosemberek beestek, semmi komenistapárt, de kőkemény szocdemezés, éjfélig.

Aztán kapupénz és harisnyában osonás a csúszósra kopott bérházlépcsőn.Klein úr persze nem mindenkit vezetett be a műhely mélyére. Volt, akinek odakint kellett megvárnia  a cipőt, féllábon, az  ajtófélfának  támaszkodva. És volt, akit Klein úr kiértesített. A kuncsaftok reggel belenéztek a postaládájukba, nicsak, megjött a suszter levele, ugorjál már be, te asszony, délután.És az asszony ment, villamosra nem szállt, kevés a pénz. Ment végig a körúton meg a Király utcán, és látta, égnek már a lámpák, s a fiúk a téren rúgják a focit - nem igazi bőrt, de jó az -, hátracsapva a sildes sapkát, míg anya haza nem jön a moziból, ahová  takarítani jár. És az utcán itt-ott már látni plakátokat horogkereszttel, a sarkon a rikkancs valamit ordít, de rettenetesen,  Lengyelországról és a Harmadik Birodalomról, meg a tőzsdéről.

De az asszony nem ér rá a politikára, megy a cipőért Klein úrhoz. Mert ha Klein úr kiértesít, akkor a cipő készen van, és éppen a kialkudott összegbe kerül, egyetlen fillérrel se többe.Aztán az történt, hogy Klein úr lapja visszajött egy napon. Címzett ismeretlen. Először csak egy jött így, aztán egyre több, majd a kuncsaftok is elmaradoztak. A focizó fiúkat behívták katonának, a kapust munkaszolgálatra, akárcsak apját, a handlét. A szomszédok estelente sugdostak a gangon, hogy el kéne innen menni, de hát hová. És eljött az a nap is, amikor Klein úr nem küldött többé értesítést. A bolt bezárt, nem javítottak több cipőt, később bomba is érte tán a házat. De a tulajdonosokat akkor már szétfújta a sors. Lehet, elérték az Amerikába tartó hajót, összerakott pengőikből telhetett rá, kettejüknek nem sok az. De lehet, hogy nem. Klein úr és a többiek nem küldtek többé sem ünnepi lapot, sem egyéb üdvözletet. Talán csak ez maradt utánuk: pár kitöltetlen levelezőlap 1939-ből - és néhány sarkalásra váró cipő.

Holczer Ilona élete végéig kitartott az új férje mellett, akit csak Gyula barátomnak szólított és akit én nem nagyon szerettem. 

Nem szerettem a dohos Dob utcai lakás szagát, nem szerettem a kis műhelyt, nem szerettem, hogy olyan feszült anyámmal a kapcsolat, de aztán Gyula barátom is meghalt, anyám összeköltözött Holczer Ilonával, az anyjával és Szentendrére is utánunk jöttek, mert addigra volt már négy gyerekem.

Márpedig itt női ágon az öröklődik, hogy mindenkinek meghal a férje korán és csak egy lánya van. Csak megszegtem a hagyományt.

Nem szerettem a Dob utcai lakást, mert tele volt titkokkal. Olyasmikkel, amit soha nem mondtak el. Még nekem sem. 

Most már itt állok nélkülük és az atyúristen se fogja nekem megmondani, ki volt a Giza néni, ki a Gyuri bácsi, mit művelt az Iván nagybácsi, miért kellett utálni az Ida nénit és miért nem játszhattam a vitrinben lévő roppant ronda, fájós fogú porcelán kiskutyákkal. Hogy miért volt keresztelője is, alámerítkezése is anyámnak is, nekem is, hova tűntek a papírok, miért nem mond senki semmit, mitúl akartak annyira megóvni, ha úgyse tudtak..

Meg hogy miért utálta egymást annyira Holczer Ilona és Trnkóczy Rozália, a két nagyanyám.

Sose fogom megtudni már.

Kicsi volt és gömbölyű, döcögősen nevetett, nagyon meleg, barna gombszeme volt és ma lenne 105 éves.

Halála előtt nem sokkal elmesélt egy történetet, ami után őszintén kitört belőlem a sikoly: Dédike? Ezt miért nem tudtad volna a sírba vinni magaddal?

Anyám, mikor elmeséltem neki, csak legyintett. Hagyd csak, mondta, mindig nagy színésznő volt.

Kamaszkorától írta a naplóját folyamatosan.
A halála előtti egy hétben laponként égette el 93 év emlékét, pedig azt ígérte, rám bízza, mert valamennyire én is tudok írni, látja, hogy viszi valaki tovább a vonalat.

A nagyanyám. Holczer Ilona.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr88872784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása