1848. március 14-én ilyentájt már épp megkötötte a kravátliját minden gigerli, hogy belecsapjon a nagy pesti éjszakába.
A fiam korosztálya, sejtem, miről dumálhattak készülődés közben.
De mivel a fiam korosztálya, sejtem azt is, hogy még miről dumáltak a csajokon kívül.
Mind jóravaló, esetleg égedelem kölyök.
Még nem tudjuk, melyik végzi majd bitófán, melyik vész el csatában és melyik szabályozza a Tiszát (egyszer s mindenkorra véget vetve egy burjánzó növényvilágnak).
Azt se tudjuk még, melyik lesz az, aki évtizedekig fog mély melankóliában írni a többiekről világszínvonalon.
A fiam korosztálya tehát elindul nemsokára kicsit bulizni. Nem csak a jó borokat isszák, hanem határozott véleményük is van a fennálló rendről.
Kicsit fésületlen az a vélemény, de attól még?!
Mondom a fiamnak, hogy vegyen fel pulóvert, mert hamisak ezek a márciusi tavaszi napok még.
Persze nem hallgat rám.
Kér pénzt tőlem vagy mástól, hogy egyik bort a másik után ihassák meg.
Nagyon gyerekek még és mi féltjük őket.
Még utánuk szólunk, hogy ne dobálják el a szemetet és ne hangoskodjanak, éjfélre pedig legyenek itthon.
Tudjuk, hogy nem így lesz.
A fiam társaságához csapódnak majd még sokan.
És én hiába mondom annak a büdös kölyöknek, hogy válogasd meg a társaságodat, úgysem hallgat rám.
És ez pont így van jól.
Persze buliznak, esetleg betépnek, reggelre, másnapra kicsit megforgatják az egész világot.
Fogalmuk nincs róla, mit csinálnak, hiszen gyerekek.
Fogalmunk majd nekünk lesz róla, ahogy volt is, van is.
Vigyázz magadra, kisfiam és vegyél fel pulóvert.
