Más napokon az ember derűsen szemlél egy csomó mindent.
De van az a hőfok, ami épp a „jó arc” kapcsoló biztosítékát veri ki (olvasztja le).
Más napokon nem idegesítő már kora reggel a néni, aki elmeséli előttem a pénztárnál az unokája legújabb fantasztikus történeteit, aztán áttér a következőre, és még sok van neki, mázl tov az egész családnak.
Nem dühítő a faszi sem, aki fél fogsorral teszi a szépet a pénztáros csajnak, kurva hosszan, ideértve a rettenetesen szar poénokat is, amitől a pénztárgép is lefagy, nemhogy a pénztáros csaj.
Máskor fel sem tűnik, hogy a kurva biciklisek már megint lelökik az embert a közös használatú patakpartról és még be is szólnak, hogy ménemmészmáarrábbnyanya – biztos nekik is melegük van.
Alapjáraton nem probléma, hogy az egy hete szétbontott utcánkban megjelenik egy munkagép, a faszi vakarja a fejét, aztán elmegy, a lezárás meg marad, na bumm, legfeljebb kisebb lesz az áthaladó forgalom, gyakorlatilag nulla.
Hogy vidám, dalolászó osztályok haladnak el az ablak alatt, az még szórakoztató is más napokon.
Hogy a macska a nappali közepére hány, napi rutin, oda szeret, ez van.
Mondjuk, bealapozza az ember napját, pláne ilyen klímán, ha hajnali fél háromkor elkezd pittyegni a telefonja, mert valamelyik ismerőse egyszerűen beteges kényszert érez arra, hogy BÁRMILYEN hozzászólásában egy közösségi oldalon megemlítsen, te elfelejtetted kikapcsolni a megfelelő opciót, így jön mail, és így jön sms – hajnali fél háromkor.
Pontosabban: fél háromtól fél ötig, ritmikusan.
Hattól meg a bankok, hogy ilyen levonás, olyan inkasszó.
Lepereg általában, ha felhívnak, hogy akár másfél napos késésben is vagyok a mittudoménmivel. Igen. Na és? Ez mióta probléma ebben az országban?
Hogy a gyerekek csuklóból hülyének néznek – jaj, anya, hiszen MONDTAM (a faszt mondtad, nem vagyok hülye), jaj, anya, már megint elfelejtetted (érdekes, azt nem felejtettem el, hogy zsét nyomjak, csak azt, hogy mikorra ígérted magad) – fel sem tűnik egyéb napokon.
Dolgozik az ember, esetleg nem kalapáccsal, hanem emberekkel, mindenki síkhülye, nem probléma – máskor.
Ma mi a kisfaszomért nem tudsz rendes címet adni, miért nem teszed a helyükre azokat a rohadt vesszőket és egyáltalán: ne zaklass öt percenként, mert mást csinálok.
Ha beájulnál egy borogatás alá, beállít harminc kiskamasz.
Ha zuhanyoznál, nagyobbak.
Sok előnye van a nagycsaládnak, ez nem tartozik közéjük.
Alapból nem bosszant egy kicsit sem, ha főzök, nem esznek, ha ennék, megeszik pont előlem.
Nem zavar alapvetően, ha nem hozza vissza a kölyök az autót, nem probléma, csak ínszakadásom van, épp csak gyalogolni nem tudok, de persze, kislányom, amikor neked jó.
Leül az ember gépe elé, hogy társasági életet éljen – na, ismerős a szitu, hogy vannak olyan emberek, akiknek cseveghetnékjük van?
Hiába búcsúzol el nyolcvanszor, még biztosítanak róla, hogy nagyon szép estét kívánnak, rózsás csókokat és édibédi kismacskákat.
Ha megköszönöd, ÚJRA válaszolnak. Nincs vége.
Ha nem válaszolsz, sértett levelekkel bombáznak, hogy most mi van.
Te közben dolgoznál, de állandóan ugrálknak fel az ablakok ezekkel.
Telefonál az osztályfőnök, hogy MOST azonnal kell igazolás. Hát mé nem szóltál előbb, vaze? Írd be igazolatlannak, olyan mindegy már.
Telefonál a szaktanár, hogy le kell zárnia a gyereket. Zárjad. Nekem ehhez mi közöm? Miért nem figyeltél év közben?
Állsz sorban a postán, hogy feladj egy csekket, de pont előtted szarik be a rendszer.
A bankkártyádat beszippantja az automata.
Telefonálnak ráérő rokonok, elmesélnék, hogyan nő a szilvafa és nem értik, miért olyan furcsán reagálsz.
Szólsz a pajtásnak, hogy nadebaszdmegmár, kurva régóta tartozol kurva sok pénzzel pont három hónapja járt le a határidő, itt viszont megjelennek a végrehajtók, hogy nem adnád-e vissza – kicsit húzza a száját, kérdezi, hogy mikor mész érte.
Az ínszakadásoddal. Autó nélkül, mert az a gyereknél van.
Nagyon megsértődik, de szívességet tesz és nagy kegyesen megteszi azt a távot, amit te tennél meg hasonlóképpen negyvennyolc fokban.
És nem hozza a zsét, míg ellenben hosszan elmondja, hogy sanyarú a sorsa.
És megsértődik, amikor mondat közepén otthagyod, hogy ezt oldja meg egyedül.
És akkor nincs meg a fogkefe meg az új zokni, pedig holnap reggel indul a gyerek táborba.
És akkor a pasi besértődik cseten, hogy már órák óta nem válaszolsz neki (pont három perc telik el amúgy).
Közben kioktatnak ismeretlenek, hogy a szórended nem volt megfelelő, mert nem vagy elég türelmes – te nem válaszolsz, mert de, türelmes vagy.
Jön pár mail, hosszú lelkiélettel, hogy az izéke ezt mondta, és akkor biztosan azt gondolja, én mit gondolok. Semmit, baszdmeg, de totálisan semmit, tényleg. Jaj, veled sem lehet egy normálisat beszélgetni... sír-zokog, leszarom, az életemért küzdök.
És akkor amikor már a kurvaélet is szar, akkor elkezd vinnyogni a kutya, hogy sétálni akar.
És te mész, ínszakadással, nyolcvan fokban, erősen hisztériázva – és közben pontosan tudod, hogy pont ugyanennyi általában meg sem szokott kottyanni.
A bácsi sem, aki szintén ilyenkor sétáltatja a szintén rohadt lusta és dagadt kutyáját - nem mulaszt el egyetlen alkalmat sem, hogy elmondja, őneki milyen marha jó humora van, így is becézik őt az ismerősök, hogy a vicces, e célból elmond pár szar poént, kérdi, miért nem röhögsz - és ez az a nap, amikor kiszalad belőle este tizenegy tájt, hogy azért, bazmeg, mert negyven éve is szarnak találtad a poént, ráadásul tegnap is pont ugyanezt mesélte el, mint amiképp minden rohadt kibaszott este, úgy harminc éve, mióta itt lakom.
Még hallod az "ezek a mai fiatalok" kezdetű monológot a hátad mögött, amint sebesen távozol.
Általában nem okoz egyik sem problémát. Külön-külön sem, együtt sem.
Csak ma nagyon meleg volt történetesen.
