Anyám pici volt és törékeny.
Én sokkolóan nagydarabnak és ormótlannak éreztem magam mellette mindig.
Anyám, mint zongoraművészből női divatszabóság vezetőjéig avanzsált hatodik kerületi nő, mindig kínosan ügyelt a frizura-ruha-cipő-táska harmóniára.
Én pont leszartam ezeket.
Anyám ügyelt még továbbá a rokonság – a megmaradt rokonság – kapcsolatainak ápolására.
Nekem bőven megfelelt, amit ő csinált, húztam a számat, mentem, ha kellett, látványosan kellemetlenkedtem kamaszként.
Anyám rendkívül rendszerető volt. Nem azért, mert rendet rakni jó, hanem mert a végeredmény praktikus.
Én szerintem már eleve úgy születtem, hogy nem találtak meg a káoszban.
Anyám soha nem beszélt a pénzügyekről, csinálta szorgalmasan, gyöngy zsinórírással, ahogy kell.
Én soha nem tudtam beszélni a pénzügyekről, mert meghaladták a képességeimet, így bátran mondhatom, hogy nekem nincsenek, mert sose láttam őket.
Anyám csöndben volt lelkiismeretes – a hőn utált anyósát annak haláláig látogatta az elfekvőben és mindennel ellátta, zokszó nélkül. Csöndben költöztette saját anyját magához, hogy gondoskodjon csöndben róla annak élete végéig. Igen, ez a két nagymamám, akikről anyám gondoskodott.
Énnekem még fogalmam sincs arról, mennyire tudnék kitartóan szívós lenni.
Anyám rendkívül sokat beszélt. Általában szórakoztatóan. Engem fárasztott.
Én rendkívül szófukar vagyok élőszóban, mert egyszerűen időpocsékolásnak érzem a dumálást. Én írásban idegesítek másokat.
Anyám, ha valahova hivatalos volt, mindig előbb érkezett, el ne késsen.
Én kínosan pontos vagyok és gyűlölöm a késést (és az előbb érkezést).
Anyám törékeny szépség volt – idősebb korában különösen előjöttek a rendkívül finom vonásai.
Engem baltával szabott méretre a Teremtő, és a korral picit sem lesz jobb a helyzet.
Anyám egy gyereket akart, meg is kapta. Szegénykém.
Én sokat, én is megkaptam.
Anyám arra gyúrt egész életében, hogy jó nagymama lesz, kötöget, palacsintát sütöget, édibédi rucikat varr, agyon kényezteti az unokáit.
Én el nem tudom magamról képzelni, mit kezdjek egy kis klampóval, aki nem a gyerekem.
Anyám azon az estén nem úgy tervezte, ahogy végül lett.
Én azon az estén nem úgy terveztem, ahogy végül lett, hogy ő vigyáz a gyerekekre, én elmegyek bulizni, mert nekem is jár így válás környékén, és erre fogja magát és meghal.
Anyám egészen biztosan nem akarta volna, hogy bármilyen fennakadást okozzon, ha ilyesmi előfordul majd egyszer vele. Ezt onnan tudom, hogy amikor vettem magamnak a bátorságot és felmerészkedtem a lakására, minden elvágólagosan volt, semmiféle papírt nem kellett kutatnom, minden kéznél volt.
Énnekem elképzelésem nem volt arról, milyen lesz, ha egyszer nem lesz – pláne az a pillanat milyen lesz. Mondjuk, azóta sem tudom elképzelni sem, mihez kezdjek anyám nélkül.
Pedig már 9 éve nincs velünk.
És minden vasalatlan konyharuháról, minden foltos pohárról, minden félbehagyott ügyintézésről, minden majdnem elfelejtett rokonról, mindig, mindig, mindig, még most is eszembe jut.
