Ön, például, elégedetlen az életével, a sorsával. Ön, mondjuk, nem teljesen hülye, képes nagyobb összefüggések meglátására is – most nem a védőoltások és az arcidegzsábás autizmus szoros összefüggéseire gondolunk -, hanem ha például hogy ha Önt épp kirúgták a munkahelyéről, akkor legalább arra az egy emberre méltán dühös lehet, aki aláírta a papírt. Ha jobban belegondol, dühös lehet a társadalombiztosításra is, hiszen micsoda dolog. Ha ezen a logikai úton halad, hamar eljut például a magánnyugdíjak lenyúlásáig. Onnan egyetlen szökellés az oligarchia – bármit is jelentsen az Ön számára a szó.

És máris ott van a rendszerkritikánál.

Na most elengedhetetlen feltétel, hogy Ön ne legyen betegesen zárkózott. Gondolatait, következtetéseit feltétlenül foglalja írásba. A mai világban, ugye, az írás a netet jelenti, nem az asztalfiókot – utóbbit hagyjuk meg a széplelkeknek.

Fáj a lába? Írja meg. Rosszul számláztak a szolgáltatók? Írja meg. Nem tetszik a rendszer? Írja meg. Utálja a bankokat? Ezt feltétlenül írja meg.

Rengeteg olvasója lesz.

Némelyik teljesen kitartó és visszatérő.

Önt ettől elönti a kellemes, forró boldogság. Lám, az én olvasóim. Tulajdonképpen az én népem. Írok nekik, ők olvasnak és élveznek. Nincs ennél szebb.

Na most itt nem szabad megállni, mert körülbelül minden blogíró ezt csinálja, a kiskutyástól a mélylélektanászig, na és, írjon, olvassák, keljen fel a nap.

Elengedhetetlen feltétel, hogy Ön ne csupán betegesen magába forduló ne legyen, de lusta se. Aktív gondolkodással és cselekvéssel töltse ki mindennapjait. Szervezzen ezt-azt. Lakógyűlést a lépcsőházban. Posztoljon képeket, írja oda, hogy aki egyetért, ossza meg feltétlenül. Esetleg, ha olyan a szakmája, a periférián még megmaradhat, ott is szervezhet, mit tudom én, például szerencsejátékosokból kaszinóőröket – bár ez kissé necces mostanában.

Olvasni, olvasni, olvasni! Ez is nagyon fontos. Jó, hát nem kötelező a világirodalom, ki bírná azt végig fenékkel, jó az, amit az internet elénk dob. Olvasson, és mindig mindenről legyen véleménye. De határozott!

Ezt feltétlenül ossza meg a saját olvasóival. Például: ma a piacon át akartak verni egy százassal, de jól odamondogattam a kofának, el is szégyellte magát. Lám, csak ki kell állni az igazunkért! És ha kiállunk, nem csupán a kofák hátrálnak meg, de a helyi kiskirályok is! Lehet, hogy akadályozni fognak minket, sokan azt mondják majd, á, minek bántani azt a kofát, nem kell vele foglalkozni – de mi nem hátrálunk!

Vagy valami ilyesmit. A kofa szó behelyettesíthető.

Minden este izgalomtól vegyes örömmel (vagy fordítva) nézegesse blogja olvasottsági statisztikáit. Legyen benne biztos, hogy akik a közösségi oldalakon lájkolják az Ön íráskezdeményét, azok Önt lájkolják, de nagyon, holtodiglan-holtomiglan.

Ettől támadjanak világmegváltó gondolatai.

Merjen nagyot álmodni! Mások is megtették, mostanában nem szokás ráfaragni a legnagyobb bornírt baromságra sem.

Ha engem ennyien olvasnak, szeretnek, reflektálnak (hű, ez nagyon meg van ám írva! Mintha magam mondtam volna! satöbbi), akkor miért kéne nekem szürke állampolgárként a háttérbe meghúzódva maradnom?! Miért? Én nagy ember vagyok, ideje, hogy ezt rajtam kívül más is megtudja.

Szervezzen ekkor a parkban található nyilvános vécé elé mozgalmat.

Mondja a következőket: Ugye, neked is eleged van? Senki nem tesz semmit! Ez tűrhetetlen! Gyere ide, mutassuk meg! Együtt sikerülni fog! A végsőkig kitartunk!

És tartson ki a végsőkig a parkban található nyilvános vécé előtt. Mutassa meg, hogy jé, tényleg, ott van, és kitart, mint Hugyos Józsi.

Lehetőleg minden este írjon beszámolót, hogy nagy napra virradtunk, mert ma a Karcsi úr is eljött a Galamb utca 2/a-ból, ebből is látható, hogy a mozgalom él és fejlődik!

Na most itt nem szabad megállni.

Mert számtalan fanyalgó lesz.

Jönnek majd az emberek, és ahelyett, hogy jól összefognának Önnel és ott maradnának a parkbéli nyilvános vécé előtt, mindenféle álságos indokra hivatkozva továbbmennek, vagy röhögnek, vagy ostoba kérdéseket tesznek fel, mint például: és akkor most mi van, hogy ti itt vagytok? Ettől majd turbót kap a helikopter propellere a nyilvános vécén?

Irénke a piacról szívesen elvállalja, hogy jelentést ad, ha valamelyik vásárló csak úgy odaveti majd répaválogatás közben a másiknak, hogy láttad már ezeket a futóbolondokat, ott kapaszkodnak a nyilvános vécé ajtófélfájába és nagyon akarnak valamit. Hogy mit? Hát azt nem lehet érteni, de nagyon. És nagyon csúnyán néznek, ha megkérdezzük, hogy mégis mi a szart csinálnak ott, azon túl, hogy elmondják, más nem csinál szart se,

Irénke néni lelkesen jelenteni fogja ezeket az embereket Önnek.

Innentől Önnek nincs más dolga, mint jól lenyomozni a Gézát meg a Pistát meg az Annuskát, akik emígyen űztek csúfot az igaz magyar nép szabad elhatározásából, őket jól pellengérre lehet majd állítani estelente a blogján, ami gyakorlatilag az asztalfiókot helyettesíti.

Most már nem kell törődni semmivel, szent a cél – kár, hogy ezt senki nem tudja, Ön sem, de nem ez az érdekes, hanem a mozgalom és az összefogás!

Annuska meg, aki akkorát röhögött, amikor elhaladt a parkbéli nyilvános vécé előtt és meglátta a Manyikát, amint osztályharcos öntudattal kötögetett és csúnyán nézett, na, Annuska megnézheti magát, mert tudjuk, amit tudunk, például hetedikben egyszer látta valaki kézen fogva a Misivel, aki azóta disszidált, tudjuk, hogy megy ez.

Reménykedjünk benne, hogy hamarosan a parkbéli nyilvános vécé „ügyéről” fog beszélni az egész ország. Ha mégsem tenné, amilyen galád, gondoskodjunk róla, hogy de.

Legalábbis írjunk róla, estelente, a blogunkban, amely – mint tudjuk – elbaszott írócsökevényeknél az asztalfiókot helyettesíti.

Másnap vár a nyilvános vécé, erről újra be kell számolni, hogy kitartunk a végsőkig!