Van egy kedves kis bódé, ott szoktunk mindenféle házisajtot meg felvágottat, ilyesmit venni. Ma új lányka volt az eladó.
- Ez milyen sonka?
- Foszfátmentes.
- Jó, de disznóból van?
- Nincs benne tartósítószer.
- Leszarom a tartósítószert, kifejezetten szeretem, az állatra vagyok kíváncsi, miből készült.
- Foszfátmentes.
- Oké, kezdjük elölről. Van valami, ami nem disznóból van?
- Sonka.
- Az nem disznóból van?
- Foszfátmentes.
- Más?
- Tarja meg kolbász. És ez a sonka.
- Maga szerint az miből van? A tarja meg a kolbász? Milyen állatból?
- Foszfátmentes!
- Nem akarok disznót venni!!!
- De ez itt sonka...
Jött a főnökasszony, régi ismerős, jókedélyű, kerek asszonyka.
- Képzeld, az új lány nem tudta megmondani, milyen állatból van a sonkátok.
- Foszfátmentes az, csillagom.
-
Feladtam.
És lehet, hogy igazuk volt. Még sose láttam sonkakondákat röfögve vonulni a fődeken. A velem lévő kiskorú gyerek mindenesetre még most is sír a röhögéstől, és már ott helyben elkezdte. Tiszta anyja, majdnem szégyelltem, de aztán mégsem.