Drága fiam!

Rég írtál nekünk, apáddal már aggódunk, mi lehet veled. Itt a faluban sok mindent beszélnek az emberek, de mi tudjuk, hogy csak a rosszindulat szól belőlük. Sokra vitted, hát irigykednek.

Hanem azért pár dolog nem hagy bennünket nyugodni, csak forgatjuk magunkban a gondolatokat. Féltünk.

Odáig értjük mi, mert okosan elmagyaráztad tavaly karácsonykor, hogy nem vágytok ti ott a pajtásaiddal hatalomra, csak úgy csináltok - de hát nem is jutott eszünkbe, hogy ennyi marhaságot csinál az, aki komolyan gondol bármit is.

Néha bekapcsoljuk a tévét meg a rádiót, persze nem egyszerre, hát most már megállás nélkül dőlnek a hírek a kis játékaitokról. De meg kell mondjam, drága fiam, nem esik jól, hogy te is vezető hír lettél. Lehettél volna traktorista is, nyugdíjas állás az, nyugodt, békés, csak néha kell demonstrálni valamelyik eldugott mellékúton.

Nem örülünk a híreknek most.

Azt még úgy-ahogy lenyeltük, hogy itthon nem tartoztál a nagyeszű fiúk sorába. Szívtuk a fogunkat, hogy konkrétan csak hülyegyerekként emlegettek, de valahogy megbirkóztunk a teherrel, vittünk komatálat az osztálytársak szüleinek, szépen elbeszélgettünk a lócán, és akkor akár két napig is békén hagytak a fiúk az iskolában, nem dugták a fejedet a klozetba.

Az érettségi napján is milyen szépen leporolgattuk az öltönyödet és levettük a hátadról az odaragasztott „hülye vagyok, mint a segg” feliratot.

És látod, volt az a pénz, amiért neked is jutott érettségi bizonyítvány, mint másoknak. Élhettél volna szépen, békességben.

De neked elvette a maradék józanságodat a nagyváros meg az új haverok.

Mondtuk mi már az elején, hogy édes fiam, vigyázzál, ha már az óvodában is a kertben tartottak, olyan kis egyszerű voltál, hogy nem lesz ennek jó vége, ha sokat akarsz a világtól.

Érd te csak be azzal, amit megértesz.

Nem hallgattál ránk.

De én is hibás vagyok, mert ha az anyai szívemre hallgatok, visszakötöttelek volna az ólba a kecskék mellé, ott nem lett volna baj.

Édes kisfiam, hát emlékezzél csak vissza, hogy már az alsóban is mindig ezzel hecceltek az osztálytársak: a kezedbe nyomtak valamit, a lelkedre kötötték, hogy vigyázz rá, ők meg elszaladtak és a sarkon túlról röhögtek rajtad, amikor fülöncsípett a szigorú igazgató, hogy már megint miért loptad el a matektanárnő bugyiját.

Soha senki nem hitte el neked, hogy nem te voltál, neked csak úgy a kezedben termett, te nem tudtál semmiről.

Megmondom az őszintét, kisfiam, mi sem igen hittünk neked, de rádhagytuk, mert tudtuk, hogy igen tompa ésszel vert meg téged a jóisten.

Hanem azt azért mindig mondtuk, hogy maradj a faluban, ott nagyobb baj nem lehet, ott legfeljebb a kocsmai cechet verik rád rendesen a haverjaid.

Nem mintha azt értetted volna, de abból a szarból itt ki tudtunk volna húzni téged.

Na de hát most mit csináljunk veled, te... drága fiam.

Mi nem vagyunk nagyon tanult emberek. De azért annyi még van a két fülünk között, hogy ne szarjuk tele az udvart, és ne álljunk bamba arccal, ha valaki meg akar minket úgymond tréfálni egy kis ezzel-azzal.

Nem kellett volna beraknod a sifonérba azt a pénzt, édes fiam, mert nem a tiéd. Hiába kértek a haverok, hogy mondd azt, a tiéd, az orcád verítékével szerezted, ők majd mindig melletted állnak és segítenek, csak ezt a kis szívességet tedd meg nekik.

Ennyire hülye még te sem lehetsz.

És nem fognak kihúzni a bajból a haverjaid.

Eddig se tették, ezután se fognak.

Hát mit gondoltál te, már ha egyáltalán bármit is.

Jó, tudom én, hogy baráti szívesség. De hát ennyire még te sem lehetsz hülye.

Ahová vitt a sors, ott a haverjaid nem a haverjaid, csak úgy tesznek, illetve még úgy sem. Azt csak te gondolod.

Ez nem haverság kérdése, drága fiam, mindig mondtuk neked. Nem játszásiból csinálják a fiúk ottan a pártközpontban, amit csinálnak.

Nem, egyikben sem.

De ha már annyira vágytál nőre, haverokra, hát miért nem maradtál a faluban, itt is átbasznak, itt is félrelép az asszony, itt is a fejedre öntik a trágyát és itt is elgáncsolnak a sötét utcán, de tiszták a viszonyok, még talán te is tudod, hogy a sánta Varga kente be fogkrémmel a kilincsedet. Itt is kiröhögnek, de legalább nem egy egész ország, csak egy kis falu.

Hát, édes fiam, nagy szomorúságot okoztál nekünk.

Annyira tudtuk, hogy bajba fogsz keveredni – de azt nem gondoltuk, hogy ekkorába.

Kezdd el összeírni – diktáld le a szomszédnak -, mit vigyünk majd a sittre.

Nem így terveztük öregségünkre, hogy beszélőre fogunk járni hozzád, de lásd be, drága kisfiam, csak te vagy az oka. Ne is mondd, hogy mások vittek rossz utakra téged. Persze, mindenkivel megpróbálják.

Csak nem mindenki annyira, de annyira hátrányos helyzetű agyilag, mint te, drága kisfiam.

Ölel szomorú anyád és apád