Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Friss topikok

  • felirat: @BircaHang Média szerkesztősége: De. (2016.07.17. 22:51) Feladtam, én már sose leszek úrinő
  • törökmonika: @Diorella Queen: értettem a finom célzást, igyekszem :) (2016.07.05. 23:05) Az Úr visszaír
  • Diorella Queen: :) Tetszett az írás. Nem próbáltad még meg kizökkenteni a cicát valami új szöveggel? Esetleg ha n... (2016.06.27. 17:44) A memóriazavaros macska
  • Bécs-Budapest: @csendhangja: Kicsit savanyúnak tetszel lenni. Értem én, hogy nehéz, de... Kár. Nem kéne. (2016.06.22. 00:28) Kamaszni
  • quodlibet: Apámat kirúgták a Képzőművészeti Főiskoláról mert szólt az egyház üldözése ellen, anyukám pedig de... (2016.06.06. 10:01) Országos amnézia

Mirocska

2013.05.09. 00:41 | törökmonika | Szólj hozzá!

Ezelőtt tizenegy évvel, talán pont ilyenkor, már nagyon tele volt a gatyám. nem mintha első gyerek lett volna, tehát nagy meglepetések majd nyilván nem érnek, gondoltam, de azért járőröztem rendesen körbe-körbe a nappaliban. Még nem tudtam akkor, mármint tizenegy évvel ezelőtt, pont ilyenkor, hogy majd mindjárt kifekszem a napra a nem túl nagy pocakommal - négyből egyszer olyan is lehet, hogy nemhízik víziló-méretűre az ember -, várja az apósát, hogy majd ő elviszi az orvoshoz, aki mondja, hogy most már ne menjek haza, mert itt az idő.
Ezelőtt tizenegy évvel még nem tudtam, hogy milyen vacak dolog az anyóséknál elkezdeni a dolgot, ügyelve minden grimaszra, pedig akkor már nagyon gáz volt, ők meg utáltak engem, mint a szart.
őket is el kellett viselnem.
A többiekre anyám vigyázott itthon.
Istenem, bárcsak még ma is vigyázna, és ne onnan.
A most már ex akkor még szorgos családapa volt, simán kipróbálta a labdát meg a bordásfalat, végül elfeküdt egy fotelban, tévénézés közben, bealudt, mintha otthon volna, míg én egyre inkább durcás lettem.
Éjfélkor rádörrentem a dokibácsira, hogy fejezzük ezt be, nem érek rá.
Utálok kiszolgáltatott helyzetekben lenni.
És akkor, kicsivel éjfél után.
A kis kék hercegnő.
Merthogy nyakán volt a köldökzsinór, attól volt kék.
Ezelőtt tizenegy évvel ezekben a percekben kezdtem el megszülni a negyedik gyerekemet, mirát, aki mostanra botrányos kamasz és én imádom, ahogy a testvérei is.
Nem kevés vacakságon ment át, de azt kell mondjam, hogy ezek a kései gyerekek - közel negyven éves voltam, amikor dobta nekem őt a gép - ütésállók.
Amikor tizenegy évvel ezelőtt bementünk, még egy testben, a kórházba, nem tudhattam, hogy nagyon picin el lesz hagyva az apja által. Még nem tudhattam, hogy ő fogja látni a nagyanyja halálát a konyhánkban. Még nem tudhattam, hogy neki lesz a négy közül egyedül olyan szeme, mint a másik nagymamának, és neki göndörödnek majd a fürtjei.
De azt tudtam, hogy nagyon szeretem.
Ez még nem múlt el, bár a kamaszok sokat dolgoznak a lélektani határon.
Nem, ma még ne köszöntsétek fel - holnap lesz a születésnapja :) 

A bejegyzés trackback címe:

http://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr325290533

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu