A romantikus hétvégéimet eleve úgy tervezem, hogy végre alszunk egy jót és nem nekem kell csinálni a kávét, a reggelit.
Már rég nekem kell megkérni a kölykeim haverjait, hogy tegeződjünk, mert nekik úgysem megy a magázás.
A boltban a pénztárnál néha már előreengednek.
Ha szülői értekezletre megyek – ritkán, mert ugyan mi újat tudnának mondani nekem -, be kell mutatkoznom, hogy nem a nagymama vagyok.
Ha gyertyaállásban vagyok, szembesülök az őszüléssel.
Régebben esküdtem rá, hogy nem leszek nézhetőbb fél kiló sminktől. Most már tudom, hogy de.
Képes vagyok belátni, hogy valami igazság lehet a pasim hisztijében, miszerint esetleg nem áll már teljesen jól nekem a kockás harisnya és a harleydavidson.
Egyre többet sírok mesefilmeken, ideértve a Hófehérkét is, természetesen.
Elgondolkodtam már azon, hogy ciki vagy nem ciki, de azért halálfejes gurulós bevásárlós izét talán lehet kapni, mert nehéz cipelészgetni.
Reggelire fél kiló gyógyszer.
A vacsi ugyanaz, csak esetleg fordított sorrendben.
Elképzelhető, hogy öregszem.
