Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.

Nem ebben állapodtunk meg!

török_mónika_profilkép.jpg

 

A kettes sorszámú lányom lenyomott a gép elé és azt mondta, hogy írjak. Igaza van. Pár éve megjelent egy könyvem A nagy Ő címmel. És még mindig élünk! Ezt lehet itt nyomon követni.

Ajánló

Friss topikok

Blogajánló

Vagyonom nem volt, hitelem nincsen (de), ragyogó kedvem van...

2013.03.24. 01:33 | törökmonika | 4 komment

Néha az ember lánya földhöz basz egy poharat vagy valamit, amit épp nem sajnál. Az ember lánya próbálja kordában tartani az érzelmeit és az indulatait. Hát, nem mindig sikerül.

Az ember lányának persze van esze, és csak oda bassza a poharat, ahonnan könnyű eltakarítani, amit aztán meg is tesz.

Közel ötven évesen, teljesen kilátástalan helyzetben ugyan hadd lehessen.

Régebben ezt profi módon csináltam, de akkor még megtehettem.

Egyszer beugrottam a metró alá, de amilyen hülye vagyok, rossz helyre, így még mindig itt vagyok.

Egyszer bevettem mindent, ami gyógyszer volt a lakásban, de az aszpirin-túladagolás nem oldotta meg a problémáimat.

Egyszer megpróbáltam felkötni magam, de ahhoz is hülye voltam.

Most földhözbasztam egy poharat.

Na, kerekedett is belőle nagy hajcihő.

És akkor elnézegettem a szeretteimet.

És belegondoltam, hogy ha eddig szó nélkül mindent megcsináltam nekik, akkor most ne dobálózzak.

Ők is mindent megcsinálnak nekem, amit lehet.

Soha senki nem kérdezte, én hogyan szeretném.

Ezt dobta a gép.

Évekkel ezelőtt annyira ideges voltam, hogy egy tál spagettit kiejtettem a kezemből. Értő lelkek el is küldtek a kurva anyámba.

Amikor a kertünkben tartotta az esküvőjét egy állati édes baráti pár, én igazán megpróbáltam kivinni nekik a pezsgőt a poharakkal (miután megfőztem mindent, ami kellhet egy ilyenhez, mármint esküvő. Ja, azért tartották nálunk, mert mi voltunk az álompár. Aha). Hát, történetesen az úgy volt, hogy előtte két nappal derült ki, hogy a négy gyerekem apja nem pont velem képzeli el az életünket (a legkisebb két éves volt), csak még elfelejtett szólni. (Tényfeltáró újságírónak nincs párja.) Valahogy összetörtek a poharak.

Néhányszor még voltam ideges az életemben.

Amikor meghalt apám.

Amikor megtudtam, hogy nem mehetek gimnáziumba, mert félárva gyerekként szakma kell a kezedbe, kislányom.

Amikor megtudtam, hogy többet nem léphetek pályára sportolóként, mert nem adják a beleegyezést az átigazolásomhoz.

Amikor nem mehettem egyetemre, mert ahhoz kell ennek meg annak a beleegyezése is.

Amikor nem mehettem külföldre, mert a volt szerelmem felnyomott a belügynél.

Amikor a volt apósom úgy adta a fia kezét, hogy de semmiképpen ne szüljek, mert abból csak macska lenne.

Amikor nagyanyámat ölben vittem kórházba, mert a mentőre még egy napot várni kellett volna.

Amikor anyám meghalt a konyhánkban.

Amikor kicsit le kellett tépnem a fejét néhány tanárnak, iskolaigazgatónak a gyerekeim miatt.

Amikor a szolid patakocskánk beborította a nappalit és elvitte az autómat.

Amikor közel ötven évesen úgy vagyok, hogy teljesen kilátástalan minden.

Ideges típus vagyok, lássuk be, akár két évenként is tombolok.

Hadd basszak a falhoz pár poharat időnként.

A bejegyzés trackback címe:

http://torokmonika.blog.hu/api/trackback/id/tr355164994

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

andaja 2013.03.24. 09:41:18

félve írom: "always look on the bright side of life!" :(

törökmonika 2013.03.24. 11:34:07

@andaja: :D ott is volt megkövezési jelenet!!!

Venlo · https://hessenwinkel.wordpress.com/ 2013.03.24. 12:06:29

Maga az "Élet írta" írásodra csak annyit mondhatok: le a kalappal előtted, mert igen kevesek képesek ekkora lelkierőről tanúságot tenni, és mindezt olyan formában megosztva a közzel, hogy olvasása közben összefacsarodott szívvel, mégis olyan derűvel képes végigolvasni, mint ahogy te is megírod az általam igen kedvelt stílusú cikkeidet. Meggyőződésem, ha neked nem "Ezt dobta volna a gép", nem te lennél. Te ebből kihozod a maximumot, más kérdés, hogy 'közértben nem kapsz érte semmit'. Viszont gondold végig az egyes művészeti ágakat: kevés művészből lett volna oly' nagy ember, mint amilyen lett, ha 'a gép mást dobott volna' neki :)

tiduj 2013.04.28. 19:51:47

Az utóbbi időben nálunk is fogynak a poharak...Így, közel az ötvenhez, sz@rok bele.